Ilyen volt az iskolakezdés reggele a megtépázott budapesti utakon

Fotó: Zagyi Tibor

-

Az új tanév első napján mindig nagy a forgalom a fővárosban, ezúttal azonban ráadásként annyi helyen végeznek útfelújítást, hogy igazi rémálomre lehetett számítani az utakon. Tudósítóink reggel 7 és 9 között a városban cikázva mérték fel a helyzetet.


09:05

Az élet mégis csak móka és kacagás

Munkácsy Márton

Legalábbis a BAH-csomópontnál. Itt egyrészt továbbra is gyönyörűen lehet suhanni, ráadásul a zebránál egy bohóc szórakoztatja az arra járókat. Zoltánnak hívják, és ha megállnak az autók, zsonglőrmutatványokat végez. Ezzel a vidám képpel le is zárjuk közvetítésünket, reméljük, mindenki eljutott az iskolába, akinek pedig csak 10-kor kezdődik az évnyitója, annak ideje elindulni.


09:05

Munkácsy Márton

Zoltán


09:05

Miért szereti annyira a dugókat a popkultúra?

Rovó Attila

Az Atlantic jó kis cikkéből kiderül, hogy azért, mert egy dugóból adódó feszültség remek szituációkat teremthet a sztoriban. Emlékezzünk például A Sötét Lovagra, vagy Fellini 8 és féljére, az Összeomlásról már nem is beszélve.


09:04

Rovó Attila

Az angol traffic jam (közlekedési dugó) kifejezés 1888-ban egy New York-i újság címében tűnt fel, aztán feledésbe is merült. Egészen 1904-ig, amikor egy cikk szövegében használták San Franciscóban, majd 1905–06-ban gyorsan elterjedt az amerikai sajtónyelvben.


09:00

Újabb dugulások Budán

Bordás Gábor

A Mészáros utcán a Lánchíd és az Erzsébet híd felé sem lehet megmozdulni, és beállt a Bartók Béla út is a Móricz és a Kosztolányi között.


08:58

Rovó Attila

– mondaná egy pekingi. A kínai fővárosban 2010 augusztusában 100 kilométer hosszú, 12 napig tartó dugó alakult ki, ráadásul mindenféle természeti katasztrófa vagy baleset rásegítése nélkül, csak úgy, magától. Európában – ha a berlini fal leomlása utáni káoszt nem számítjuk – egy 1980-as francia dugó a rekorder, derül ki a Forbes összeállításából.


08:55

Bordás Gábor


08:53

Megáll az ész, de tényleg!

Munkácsy Márton

A Soroksári út még mindig be van dugulva észak felé a Boráros tértől, ennek azonban nem csak a sok autó az oka. Az úton megállt egy kisteherautó, ráérősen kiszállt belőle három ember, az egyik egy fűkapával elkezdett gyomlálgatni a járdán, a másik kettő meg cigizve nézte. Mindezt fél kilenc és kilenc között, szeptember 1-jén.


08:51

Nem sokáig érezheti magát az ember szuperhősnek

Szedlák Ádám Zoltán

Superman-pólós kisgyerek szökne a babakocsiból a négyeshatoson. „Nem szállhatsz ki!” – mondja az anyja.


08:50

A pesti alsó rakpart is

Szedlák Ádám Zoltán

Egész vacaknak tűnik a Jászainál. Áll a délnek tartó sáv, ameddig a szem ellát.


08:47

Budatétény-Belváros: Hullámokban

Rovó Attila

A 7-es (Balatoni) úton, a Budaörsi úti becsatlakozás előtt áll a sor, többen is visszafordulnak a záróvonalon az Egér út felé. Aki nem adja fel, az a Petőfi laktanyáig lépésben tud menni, de legalább megcsodálhatja a felbontott külső sávot, a rajta parkoló dömpereket és a kedélyesen dolgozgató munkásokat. Utána viszont felgyorsul a haladás, a BAH-csomópont és a Hegyalja út Pest felé szinte üres, csak az Erzsébet híd előtt dugul be megint az út. Legalább van idő körülnézni, hogy lássuk: a budai rakpart tömött sorokban áll.


08:46

Nem elég, hogy

Bordás Gábor

SZéll Kálmán tér, Moszkva tér, Árpád fejedelem útja, fonódó villamos, Margit híd, Közlekedési káosz, torlódás, dugó, útfelújítás, iskolakezdés

a Széll Kálmán tér olyan, amilyen, még egy Volvo is lerobbant.


08:45

Tekerni jó

Rovó Attila

Dugók ellen a kerékpárt tanácsoljuk azoknak, akik tehetik. A biciklisek száma 20 év alatt 11-szeresére nőtt, átlagosan 5 kilométert tekernek, és ma már rossz időben is sokan nyeregben maradnak – derül ki a legutóbbi nagyszabású mérés-kutatásból.


08:43

A XVII. kerületben sem könnyű

Bordás Gábor

Olvasónk bejelentése szerint a Kucorgó térnél 55 percet álltak az üres buszok egy motorbaleset miatt. Az utasok feladták, és gyalog indultak el.


08:41

Bordás Gábor

XVII. kerület, Kucorgó tér, Árpád fejedelem útja, fonódó villamos, Margit híd, Közlekedési káosz, torlódás, dugó, útfelújítás, iskolakezdés


08:39

Egy jó megoldás a dugó elkerülésére

Zagyi Tibor

2-3 naponta edzenek a srácok a Petőfi híd lábánál munka előtt.


08:37

Bordás Gábor

Petőfi híd budai hídfő, edzés, Árpád fejedelem útja, fonódó villamos, Margit híd, Közlekedési káosz, torlódás, dugó, útfelújítás, iskolakezdés


08:36

Hiába van több autós az utakon :(

Zagyi Tibor

Ottó reggel 6 óta árulja a Fedél nélkült a Corvin negyednél, eddig egy darab se ment el. Viszont kapott 500 forintot.


08:35

Bordás Gábor

Ottó, Corvin negyed, Árpád fejedelem útja, fonódó villamos, Margit híd, Közlekedési káosz, torlódás, dugó, útfelújítás, iskolakezdés

Ő Ottó


08:35

Érdekes adatok

Rovó Attila

Ebben a 2011-es tanulmányban órákra is elmerülhet, akit a fővárosi közlekedés érdekel. Tudták például, hogy a fővárosi hidak forgalomterhelése csökkent 2007 és 2011 között? Hogy a buszhálózat adja ki az összes tömegközlekedési útvonal 75 százalékát, de utasszámban csak 40 százalékot visz? Hogy Budapesten 700 kilométer főút van?


08:31

Az ijedős teherautós esete

Munkácsy Márton

Egy sparos teherautó megijedt a látványtól, amely a Fő utcánál fogadta, ezért úgy döntött, inkább megfordul. Ez persze nem sikerült neki, így jó pár percre keresztbe állt az úton, leállítva mindent, ami mögötte jött, beleértve a 86-os buszt is.


08:30

Bordás Gábor

Spar, Árpád fejedelem útja, fonódó villamos, Margit híd, Közlekedési káosz, torlódás, dugó, útfelújítás, iskolakezdés


08:29

Kerülje a rakpartot!

Bordás Gábor

A budai alsó rakpart a Margit híd felé még úgy-ahogy halad, az Erzsébet híd felé viszont tragikus a helyzet.


08:28

Bordás Gábor

Angelo Rotta rakpart, budai alsó rakpart, Árpád fejedelem útja, fonódó villamos, Margit híd, Közlekedési káosz, torlódás, dugó, útfelújítás, iskolakezdés

A budai alsó rakpart


08:26

Terepjáró kontra kerékpár

Munkácsy Márton

A Szilágyi Dezső térnél egy terepjáró óriási svunggal kanyarodott ki a Fő utcára, centiken múlt, hogy nem csapott el egy kerékpárúton haladó biciklist. Volt méltatlankodás, anyázás mindkét oldalról, de legalább vér nem folyt. A Fő utca amúgy a Batthyány tértől nem moccan.


08:23

Ideges dudálás a Kodály Zoltán Általanos Iskolánál a Marczibányi téren

Lebhardt Olivér

Általános iskola, Fillér utca, Árpád fejedelem útja, fonódó villamos, Margit híd, Közlekedési káosz, torlódás, dugó, útfelújítás, iskolakezdés


08:22

A dugó drága dolog

Rovó Attila

Ha a sebesség a fővárosban 1 kilométer/órával csökken, akkor a buszok és autók együttes utazási költsége 10-15 milliárd forinttal emelkedik éves szinten – írta egy 2007-es tanulmány a Közgazdasági Szemlében. A linkre kattintva nagyon bonyolult egyenleteket és ábrákat is nézegethet a dugókról.


08:18

Ezalatt a belvárosban

Kósa András

A Kálvin tér még egész jó, a Múzeum körút már erős, az Astoria után azonban a Károly körúton, a Bajcsy-Zsilinszky úton végig áll a sor.


08:17

A Műegyetem rakpartnál is van idő gyönyörködni a Dunában

Bordás Gábor

Műegyetem rakpart, Petőfi híd, Árpád fejedelem útja, fonódó villamos, Margit híd, Közlekedési káosz, torlódás, dugó, útfelújítás, iskolakezdés


08:16

Aki a Fő utcát választja, erre számítson

Bordás Gábor

Fő utca, Árpád fejedelem útja, fonódó villamos, Margit híd, Közlekedési káosz, torlódás, dugó, útfelújítás, iskolakezdés


08:14

A megkönnyebbülés

Szedlák Ádám Zoltán

„Végül is nem volt vészes” – mondta a budai buszsofőröm. A Kolosy aggasztja kicsit a Szépvölgyi út lezárása miatt, de most ott is viszonylag gyorsan átjutott.


08:14

Bordás Gábor

Margit körút, Mammut, Közlekedési káosz, torlódás, dugó, útfelújítás, iskolakezdés

A Margit körút a Széna térnél


08:11

A kétarcú Margit körút

Bordás Gábor

A Margit híd felé már a Széll Kálmán tértől végig be van állva, szinte moccanni sem lehet. Az itt aszalódó autósok viszont irigykedve figyelhetik a másik oldal szellős forgalmát.


08:09

A Széll Kálmán térnél

Bordás Gábor

SZéll Kálmán tér, Moszkva tér, Közlekedési káosz, torlódás, dugó, útfelújítás, iskolakezdés


08:07

És mi a helyzet Pesten?

Kósa András

A Rákóczi és Petőfi híd egész jól járható, a Soroksári úton befelé viszont csak a Közraktár utcáig tart a buli, onnantól lidércnyomás.


08:05

Bordás Gábor

Közraktár utca, Közlekedési káosz, torlódás, dugó, útfelújítás, iskolakezdés

Már annak, aki nem kívülről nézi.


08:03

A bombameglepetés

Bordás Gábor

A Kolosy térnél csak araszolnak az autók, a Komjádinál viszont, láss csodát, jobb a helyzet, mint bármikor! Úgy látszik, ezt az amúgy is rendszeresen beduguló szakaszt szeptember elsején senki nem merte megkockáztatni.


08:01

Bordás Gábor

Komjádi uszoda, Közlekedési káosz, torlódás, dugó, útfelújítás, iskolakezdés

A Komjádi előtti szakasz


07:59

Azt hiszed, jó lesz, de nem

Bordás Gábor

A BAH-csomóponttól a Déli pályaudvarig mint forró kés a vajban, az ember azt hiszi, már semmi sem állíthatja meg, de aztán jön a Vérmező, ahol lezártak egy sávot, és hirtelen óriási lesz a dugó, sok lámpát kell várni az átjutáshoz. A villamos viszont tömve van, tényleg az tűnik az egyetlen jó megoldásnak, a buszok is csak szenvednek.


07:58

Lassú gurulás a dombról a Fillér utcában

Lebhardt Olivér

Fillér utca, Közlekedési káosz, torlódás, dugó, útfelújítás, iskolakezdés


07:56

Újlaki általános iskolába érkeznek a gyerekek

Kummer János

Újlaki Általános iskola, Közlekedési káosz, torlódás, dugó, útfelújítás, iskolakezdés


07:55

Csinos kocsioszlop képződött az Árpád híd Flórián téri felhajtójánál

Bordás Gábor

Még haladgat, de nem alakulnak jól a dolgok.


07:53

Bordás Gábor

Flórián, Közlekedési káosz, torlódás, dugó, útfelújítás, iskolakezdés


07:52

Dugulás a Boráros térnél

Bordás Gábor

Boráros tér, Ferenc körút, Közlekedési káosz, torlódás, dugó, útfelújítás, iskolakezdés

Nagy türelem kell, ha valaki le akar jutni a hídról. És mindjárt becsöngetnek, jaj!


07:48

A budaörsi bevezető legpokolibb pontja

Munkácsy Márton

Egyértelműen a Petőfi laktanya, amely előtt egy sávra szűkül a forgalom. Ám ha az ember azt túléli, a BAH-csomóponton való átjutás üdítő élmény, a felüljárón gond nélkül át lehet menni, és az Alkotás úton is szinte csak a lámpák állítják meg az embert.


07:46

A Tétényi út is

Kósa András

teljesen be van állva, több száz méteres a kocsisor, a Bartók Béla út, a Gellért tér környéke és a Budafoki út viszont jól járható.


07:42

Bordás Gábor

Budaörsi út, Közlekedési káosz, torlódás, dugó, útfelújítás, iskolakezdés

Jól időzített felújítás a Budaörsi úton


07:39

Egérutat nyerni sem könnyű

Munkácsy Márton

Bár az 1-es út az Egér úttól kezdve egy helyben áll, az Egér úton még valamennyire lehet haladni. Emiatt viszont folyamatosan ügyeskednek az autósok, a szabályokra fittyet hányva mindenki összevissza próbál rákanyarodni, emiatt gyakran keresztbe állnak a kocsik, tovább fokozva a zűrzavart.


07:38

A Budaörsi út már elesett

Munkácsy Márton

Óriási a dugó a bevezető szakaszon, sokkal nagyobb, mint az utóbbi hetekben, pedig már azokat is megszenvedték autósok a felújítások miatt. Miután a buszsávok fel vannak túrva, a buszok is bent araszolnak a forgalomban, amely így még lépésben is csak alig halad. A szűkített sávok miatt még robogóval is nehéz elférni az autók között, az autók pedig minden centiért megküzdenek a buszokkal.


07:34

Helló, szia, jó a szemcsid, csumi csá!

Kummer János

Ezt Gabesz üzeni a Szépvölgyi úti elágazásból, meg azt is, hogy ők, a romák, már dolgoznak.


07:33

Gabesz és társai

Bordás Gábor

Szépvölgyi út, Bécsi út, Közlekedési káosz, torlódás, dugó, útfelújítás, iskolakezdés


07:29

A Szépvölgyi utat viszont jobb, ha tényleg elkerüli

Bordás Gábor

Szépvölgyi út, Közlekedési káosz, torlódás, dugó, útfelújítás, iskolakezdés


07:24

Aki korán kel, átjuthat a tű fokán

Bordás Gábor

Az egyik neuralgikus pont a Lajos utca, 7 óra után pár perccel már folyamatos volt a kocsisor a Margit híd felé, de azért még lehet haladni.


07:21

Bordás Gábor

Lajos utca, Közlekedési káosz, torlódás, dugó, útfelújítás, iskolakezdés


07:19

Még ez is

Bordás Gábor

A kötött pályán sem olyan egyszerű az élet, az Astoriánál éppen egy 49-es villamos vesztegel, előtte egy busz, mögötte a forgalmi zavarelhárítás, mellette egy rakás tanácstalan ember, köztük ünneplős iskolások.


07:16

Bordás Gábor

Astoria, Közlekedési káosz, torlódás, dugó, útfelújítás, iskolakezdés


07:12

Munkácsy Márton

Alighanem pokoli órák várnak az autósokra, az iskolakezdést ugyanis útfelújításokkal fűszerezte a BKK. Az idegbajhoz minden együtt van: rengeteg autó, sávlezárások, hőség és az utolsó pillanatos kapkodás, hogy csomagoltunk-e uzsonnát a gyereknek. A BKK oldalán megnézheti, merre dolgoznak a munkagépek, de azért mi is összeszedtük a legfájóbb pontokat.

A legnagyobb dugót a Budaörsi úton várjuk, ahol a befelé vezető oldalon a Nagyszőlős utcától csak egy sáv lesz járható a Villányi útig. Ez pedig különösen rossz hír a fővárosi agglomeráció egy részének, akik pontosan tudják, hogy elég tíz perccel később indulni ahhoz, hogy másfél órával később érjenek célba.

Érdemesebb a szokottnál korábban indulnia annak is, aki útba ejti a Széll Kálmán környékét. A Vérmező út Attila úti csomópontjában jelenleg is vízcsőépítés zajlik, egysávosra szűkítve a forgalmat. Mivel több végállomást is áthelyeztek a téren, az autók között cikázó gyalogosokra is számítani kell. Jó megoldás nincs, a BKK is csak azt ajánlja, aki teheti, ne menjen arra.

Számoljon azzal is, hogy lezárták a Baross utca kifelé vezető oldalát a Nagykörútnál, a forgalmat a befelé vezető oldalra terelik át (irányonként egy sáv járható) vízvezeték-építés miatt.

Más finomságokat is tartogat a kedd – és persze a következő napok is – a Budapesten autózóknak, elég csak a budai rakpart beszűkítésére vagy a pesti alsó rakpartra vezető Közraktár utcában zajló gázvezetékcsere miatti bonyodalmakra gondolni. Komolyabb dugó várható Óbuda felől, a Szépvölgyi úton is. Kerülni a Lajos utca felé lehet, de ne reménykedjen, hogy erről mások nem tudnak.

Az mindenképpen pozitív, hogy a BKK – a tanévkezdésre tekintettel – sűríti a járatait, igaz, ez a fuvarozóknak nem nagy segítség.