Örülhetett a bank: ötezer dollárnyi egycentest váltottak be

Forrás: BRENDAN SMIALOWSKI / AFP

-

Egy amerikai férfi közel fél évszázadig gyűjtötte az egycenteseket.


Az első érméjét 45 éve találta a földön, és isteni jelnek vélte. „Biztos voltam benne, hogy a pénz ilyen módon való megtalálása egy jelzés, hogy mindig hálásnak kell lennünk. Voltak napok, amikor nem imádkoztam, de egy érme megtalálása mindig emlékeztetett a kötelességemre” – nyilatkozta Otha Anders a USA Todaynek.

„Az egycenteseket nem is költöttem el soha: inkább felváltottam egy dollárt, mintsem feláldozzak egy ilyen érmét” – vallotta a férfi, aki elmondta azt is, hogy ha egy ismerős házában volt, és talált egy negyeddollárost, azt mindig visszaadta, de az egycenteseket megtartotta.

Az első megtalált egycentesnél mintegy félmillió érmével később a férfi végül beváltotta a pénzt a helyi bankban, és mint kiderült, nem kevesebb, mint 5136 dollárt, azaz mai árfolyamon közel másfél millió forintot gyűjtött eddig össze. És hogy miért mondott le a gyűjteményéről? A válasz talán túl egyszerű: a fogászati költségeit kellett kifizetnie.