Orral csapódott a földbe a Dánynál lezuhant kisrepülőgép

Fotó: MTI / Mihádák Zoltán

-

Az üzemeltető cégnek egy másik gépe is lezuhant már az idén, akkor egy, most két halálos áldozat volt.


A repülőt szombat reggel találták meg a Pest megyei Dány térségében, a két utas holttestével együtt.


Bajkó Erika, a szervezet szóvivője az MTI-nek azt mondta, a Tecnam P2002-es típusú géppel péntek délután fél öt körül szálltak fel Gödöllőről, hogy gyakorlórepülést végezzenek. A pontos útvonalat nem adták le, mivel nem ellenőrzött légtérben repültek, és ilyenkor nem kötelező ezt leadni.

A gépet azután kezdték keresni, hogy napnyugtáig nem tért vissza, de csak másnap találták meg. A fedélzeten lévő két férfi egyikének Bajkó Erika szerint viszonylag friss volt a szakszolgálati engedélye, a másikról, aki vélhetően külföldi nem tudni, hogy volt-e pilóta jogosítványa. A helyszíni szemle után a gép roncsait a KBSZ hangárjába viszik tüzetesebb átvizsgálásra, ezt követően után a gép, illetve a pilóta dokumentumait nézik át, és átvizsgálják a Tecnam motorját is.

A Honvédelmi Minisztérium arról tájékoztatta az MTI-t, hogy szombat reggel kérték a Magyar Honvédség Légi Kutató-mentő szolgálatának segítségét egy eltűnt kisrepülőgép felderítéséhez. A keresést azonnal megkezdték, a gépet reggel 7 óra körül találták meg. Az Airportal.hu azt írta, hogy a HA-VOG lajstromjelű gép a Cavok Aviation Training Kft. üzemeltetésében állt az internetes adatbázisok szerint, melynek Cessna 152 típusú gépe február végén Tatabánya közelében szenvedett balesetet. Akkor a pilóta-növendék a helyszínen életét vesztette, a mellette ülő oktató túlélte a balesetet.

Az olasz gyártású Tecnam P2002-es egy könnyűszerkezetes, alsó szárnyfelfüggesztésű, alumíniumból készült kétüléses repülőgép, amelyet egy száz lóerős Rotax motor hajt. A gép maximális felszállósúlya 600 kilogramm, utazósebessége 225 kilométer óránként.