Orosz kémek mindig lesznek, most például Németországban került elő egy

Forrás: Ristretto Distribution Kft.

-

Kémkedés gyanúja miatt nyomozást indított a német szövetségi legfőbb ügyészség egy fiatal orosz fizikus ellen - írta a Der Spiegel.


A német hírmagazin szombaton megjelenő - digitális változatban péntek este kiadott - számában közölt beszámoló szerint a 28 éves fizikusra véletlenül figyeltek fel a német alkotmányvédelmi hatóság, a belső elhárítás szakemberei, akik a bonni orosz főkonzulátus egyik diplomatájának tevékenységét figyelték, mert megállapították róla, hogy az orosz külföldi hírszerző szolgálatnak (SZVR) dolgozik.


A diplomata státusban tevékenykedő hírszerző havonta elutazott Aachenbe, és egy kávéházban találkozott egy fiatalemberrel, akinek pénzt adott át. Így a német belső elhárítás figyelme a fiatalember felé fordult. Megállapították, hogy orosz, és a találkozókra a hollandiai Eindhovenből érkezik, ahol a műszaki egyetemen fizikai kutatásokkal foglalkozik. Szakterülete a kvantumoptika és a fotonika, és 2009-től 2013-ig Németországban dolgozott, a fény fizikájára szakosodott erlangeni Max Planck kutatóintézetben (MPL).

A fiatalembert 2014 júliusában Düsseldorfban őrizetbe vették, és a szövetségi legfőbb ügyészség eljárást indított ellene azzal a gyanúval, hogy az MPL-ben Oroszországnak kémkedett. Az eindhoveni egyetem a német hatóságok tájékoztatása alapján belső vizsgálatot indított. Végül a holland igazságügyi minisztérium bevonta az orosz fizikus schengeni vízumát és kitiltotta őt az országból.

A fizikus jelenleg Moszkvában tartózkodik. "Nem vagyok kém" - mondta a Der Spiegelnek. Találkozóit az SZVR emberével azzal indokolta, hogy moszkvai lakását kiadta "a diplomata barátainak", és csak a bérleti díjat vette át az aacheni kávéházban. A Der Spiegel szerint a fizikus vezetőtisztjének tartott diplomatát időközben kiutasították Németországból. A belső elhárítás jelenleg a fiatalember németországi környezetének, kapcsolatrendszerének feltárásán dolgozik, ezért felkérték a szövetségi legfőbb ügyészséget, hogy átmenetileg szüneteltessék nyomozásukat.