Őrizetbe vették a szegedi egyetemista lány feltételezett támadóját

-

A rendőrség egy férfit vett őrizetbe, közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság. A diáklányt, akinek az arcát műteni kellett, azért verték meg barátjával és testvérével együtt, mert a barátot illegális bevándorlónak gondolták.


Az őrizetbe vett férfi a rendőrség szerint „megalapozottan gyanúsítható a 2015. július 18-án 22 óra 35 perc körüli időben az Újszegedi Partfürdőnél elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntettével”. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság az ügy iratait hatáskör és illetékesség hiánya miatt megküldte a Szegedi Nyomozó Ügyészségnek, közölte a Csongrád megyei rendőrség.

Az MTI kérdésére, ami szerint a rendőrség általában akkor hivatkozik hatáskör és illetékesség hiányára, ha az érintett tagja a hivatásos állománynak, a rendőrség szóvivője leszögezte: a gyanúsított nem rendőr.

A jogszabályok szerint egyébként akkor is csak az ügyészség nyomozhat, ha a gyanúsított a büntetés-végrehajtás tagja, katasztrófavédelmis, nemezetbiztonságis, NAV-os, kormányzati pénzügyi nyomozó, esetleg ügyész, bíró, közjegyző. Nem a rendőrség hatásköre az sem, ha belföldön tartózkodó nemzetközileg védett személyt bántalmaz valaki. (Update: sajtóhírek szerint a büntetés-végrehajtásban dolgozik a gyanúsított, de megszüntették a munkaviszonyát.)

A fiatalokba egy csoport kötött bele a Partfürdőn rendezett Wake Up Color Festival környékén szombaton. A lány félig kubai származású barátját nézték bevándorlónak. A történteket videóra vette egy szemtanú, aki szerint „2 vagy 3 ember teljes erejéből ütött valakit”, akiről akkor még nem látta, hogy egy lány.



Szombat éjjel még egy fiatalember megsérült a rasszista támadás helyszíne közelében. A rendőrség korábban közölte, hogy vizsgálja a két eset közötti lehetséges összefüggéseket, erről itt olvashat részletesen.