Óriásrazziával fékeznék meg az erőszakhullámot

-

Legalább 103 iszlamista szélsőségest vettek őrizetbe Bangladesben azután, hogy az utóbbi időben megszaporodtak az országban a vallási kisebbségek tagjai és értelmiségiek elleni halálos támadások.


A bangladesi hatóságok az iszlamisták mellett 6 ezer feltételezett bűnözőt is elfogtak múlt péntek óta. Akkor indult ugyanis az erőszakhullám felszámolását célzó, egyhetesre tervezett rendőrségi művelet.

Az utóbbi egy hétben egy idős hindu pappal, egy hindu kolostor önkéntes dolgozójával és egy keresztény eladóval végeztek bozótvágó késekkel felfegyverkezett ismeretlenek. A gyilkosságok elkövetőjeként az Iszlám Állam (IÁ) jelentkezett, noha a kormány tagadja, hogy az országban jelen lenne a dzsihadista szervezet.

A bangladesi vezetés szerint helyi iszlamista szélsőségesek, elsősorban a Dzsamajetul Mudzsahidin Banglades (JMB) nevű csoport tagjai állnak a gyilkosságsorozat mögött. November óta a bangladesi szervezet legalább 10 harcosát ölték meg a hatóságok, csak múlt héten öttel végeztek. Sejk Haszina Vazed kormányfő az iszlamista pártokkal kapcsolatban álló ellenzéket is okolja az utóbbi idők erőszakhullámáért. Az ellenzék fő erejét adó Bangladesi Nacionalista Párt (BNP) azonban úgy véli, hogy a mostani tömeges őrizetbe vételek tényleges célja a politikai ellenzék elnyomása.

A 160 milliós, többségében muszlimok lakta Bangladesben a hinduk a lakosság 9 százalékát teszik ki, és kisebb számban keresztények és buddhisták is élnek a dél-ázsiai országban.