Óriásplakátokon gúnyolódnak Gyurcsányékon

Fotó: VS.hu / Zagyi Tibor

-

Ellenzéki politikusok menekültellenes mondatait tette plakátokra a CÖF. A Képviselői Irodaház közelében felállított köztéri kiállítás megnyitóján Csizmadia László CÖF-alapító felidézte, hogy eddig embercsempészek segítségével már 300 ezer menekült lépte át a magyar határt. A tizenkét képen ellenzéki politikusok illegális bevándorlással kapcsolatban tett kijelentéseit kívánják szembesíteni a valósággal - közölte Csizmadia. A plakátokon ismert szocialista, DK-s és jobbikos politikusok arcképei és idézett szavai mellett a fotók másik felén gyülekező, kiabáló, köveket dobáló migránsok láthatók. A kiállítást Csizmadia László CÖF-elnök, Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője és Ifj. Lomnici Zoltán nyitotta meg.

Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke közölte: A CÖF lopott adófizetői pénzből kampányol, de ő büszke arra, hogy tőle idéznek, mert az „úgy igaz, ahogyan mondtam. Sok menedékkérő képzett, és legalább 15 ezer emberre szüksége is volna a magyar gazdaságnak”.