Óriásit úszva Rióban érezheti magát a 4x200-as férfi gyorsváltó

Fotó: MTI / Kovács Anikó

-

A Telegdy, Kis, Bernek, Kozma kvartett nemcsak a legjobb idővel döntős, de olyat úszott, ami már garantálja a riói kvótát. Szilágyi Liliána és Jakabos Zsuzsa 200 pillangón úszhat az esti középdöntőkben, míg Takács Krisztián és Bohus Richárd 50 gyorson mehet még egy kört. Ugyanebben a számban öt századon múlt Holoda Péter továbbjutása, igaz, akkor meg Bohus nem úszhatna.


A londoni úszó-Európa-bajnokság utolsó előtt versenynapjának délelőttjén egy kizárással indult a magyar csapat napja, a vége azonban óriási öröm lett. Kezdjük is rendhagyó módon ezzel, mert a Telegdy Ádám, Kis Gergő, Bernek Péter, Takács Krisztián összetételű 4x200-as gyorsváltónk nagyszerű idővel (7:12.46) nemcsak a legjobb idővel jutott az esti döntőbe, de gyakorlatilag zsebében érezheti az olimpiai kvótát is.


Kozma Dominik teljes joggal lehet elégedett


„Az összes még nem kvalifikált országot leverték a srácok, elsők a még kvóta nélküliek között, a döntőben egyedül az izraeliek úsznak az európai nem-kvalifikáltak közül, de nyolcadikként kerültek be, ők aligha veszélyesek ránk” – számol be a sikerről az úszószövetség Facebook-oldala. A tavalyi kazanyi vb 12 legjobbja mellett négy kiadó hely van, amit a FINA 2016. május 31-el bezárólag oszt ki a megelőző 15 hónap eredményei alapján. Ezen a listán most mi vagyunk az elsők, és az esti döntőben akár tovább is növelhetjük az előnyünket.


Ami pedig az indulást illeti: Sebestyén Dalmát egy rossz rajt után kizárták az 50 mell előfutamából. Sokat nem veszített vele, mert igazából csak a 200 pillangóra akart bemelegíteni.

Ahol három magyar lány állt rajthoz az előfutamokban, de csak kettő juthatott az esti középdöntőkbe. Ez a kettő pedig a második legjobb időt úszó Szilágy Liliána (2:09.89) és a hatodik helyen továbbrepülő Jakabos Zsuzsa(2:10.21) lett. Sebestyén Dalma 2:13.31-gyel a 17. lett.

„Kicsit nehezen aludtam el, de aztán meggyőztem magam, hogy gyönyörű időt úsztam százon – mondta országos csúcsáról a szövetség Facebook-oldalán olvasható nyilatkozatában Szilágyi. – Két évvel ezelőtt ugyanezzel az idővel Európa-bajnok lehettem volna, azaz nem kell bánkódnom amiatt a két század miatt. Így ma nagyon jó hangulatban jöttem az uszodába, és nagyon jólesett az úszás is.”


Szilágyi Liliána a 2. legjobb idővel lesz ott az esti középdöntőben 200 pillangón


Férfi 50 méter gyorson ugyancsak három magyar úszó állt rajthoz, itt azonban picivel nagyobb lett a dráma, mint a lányoknál 200 pillangón. Takács Krisztián futamgyőztesként a 7. legjobb idővel (22:39), míg az 50 hát ezüstérmese, Bohus Richárd ugyancsak megnyerve a maga futamát, a 12. idővel (22:46) jutott az esti középdöntőbe. Holoda Péter így hiába úszott remek időt (22:51), és lett 14., mégsem lehet ott a középdöntőben, mert egy nemzet már csak két úszót delegálhat a legjobb 16 közé.

„Öt század, sajnálom Petit, de ebben a számban minden ennyin múlik. Délután sokkal jobbat jövök majd szerintem, meglesz az A szint, hiszen már ez is életem eddigi legjobb eredménye volt” – mondta a futam után Bohus.


Bohus Richárdnak nagyon kijött a tempó az Eb-n az 50-es számokban


Az esti döntős és középdöntős program mennyiségében kiadósnak, minőségében pedig kiválónak ígérkezik magyar szempontból. Férfi 100 pillangón Cseh László abszolút aranyesélyes, női 200 gyorson Verrasztó Evelyn révén bízhatunk az éremben, míg 1500-on Kapás Boglárka iskolázhatja le újra a mezőnyt, ahogy azt 800 gyorson már megtette.

Az úszó-Eb esti programja:
elődöntők, döntők (19.00):
női 1500 m gyors (DÖNTŐ, Kapás Boglárka, Juhász Adél)
női 50 m mell (elődöntő)
férfi 100 m pillangó (DÖNTŐ, Cseh László)
női 200 m gyors (DÖNTŐ, Verrasztó Evelyn, Késely Ajna)
férfi 50 m gyors (elődöntő, Takács Krisztián, Bohus Richárd)
női 50 m hát (DÖNTŐ)
férfi 200 m hát (DÖNTŐ, Balog Gábor)
női 200 m pillangó (elődöntő, Szilágyi Liliána, Jakabos Zsuzsa)
férfi 50 m mell (DÖNTŐ)
női 50 m gyors (elődöntő)
4x200 m férfi gyorsváltó (DÖNTŐ, Telegdy, Kis, Bernek, Takács)