Óriási vérengzést rendezett a Boko Haram

-

Öngyilkos merénylők robbantásokat hajtottak végre egy forgalmas piac és egy menekülttábor ellen Csádban szombaton, a terrorakciókban mintegy háromtucatnyian meghaltak, és félszázan megsebesültek.


A hatóságok gyanúja szerint a merényleteket a nigériai Boko Haram nigériai szélsőséges iszlamista szervezet követte el, amely ellen a térségbeli országok – köztük Csád is – katonai akciót folytatnak.


A merényletek az ország nyugati részén, a csádi–nigériai határon elterülő Csád-tó partján lévő Baga Sola településen történtek, ahová ezrek menekültek az utóbbi hónapokban Nigériából a Boko Haram elől.

A hatóságok beszámolója szerint három robbanás rázta meg a várost, amelyeket öt terrorista követett el egy összehangolt akció során, két helyszínen. Az első robbantás egy forgalmas piactéren történt, ahol nők egy csoportja a szombati csúcsforgalomban felrobbantotta magát, és a detonációban legalább 16 ember vesztette életét. Ezzel párhuzamosan egy közeli menekülttáborban is robbantottak, ahol a szélsőségesek elől menekülő nigériaiakat szállásolták el. Ez utóbbi támadásban 22 ember halt meg.

A Boko Haram már korábban is hajtott végre terrorakciókat Csád területén, de megfigyelők szerint a szombati volt az eddigi legsúlyosabb támadása a Nigériával szomszédos országban.

A Boko Haram 2009 óta fegyverrel küzd egy iszlám állam létrejöttéért Nigéria északi részén, de az elmúlt hónapokban a hátországának számító északkelet-nigériai területekről kiterjesztette támadásait a szomszédos Kamerunra, Nigerre és Csádra. Az érintett országok 8700 fős közös haderőt állítottak fel a terrorszervezet elleni harcra.

A Boko Haram terrorcselekményeiben és a nigériai fegyveres erőknek a lázadás leverését célzó műveleteiben 2009 óta több mint 15 ezer ember vesztette életét, míg az Amnesty International emberi jogi szervezet becslései legkevesebb 20 ezerre teszik az áldozatok számát. A Nemzetközi Migrációs Szervezet legfrissebb adatai szerint már 2,1 millióan váltak földönfutóvá saját hazájukban.