Óriási sikernek tartja az iráni megállapodást az ország elnöke

-

Irán elérte a legfőbb célkitűzéseit az ország atomprogramjáról Teherán és a nagyhatalmak között július 14-én létrejött megállapodással - jelentette ki Haszan Róháni iráni elnök vasárnap este.


Az államfő a nemzethez intézett televíziós beszédében hangsúlyozta, hogy az egyezséggel a nagyhatalmak elismerték az iszlám köztársaság urándúsításhoz való jogát, a jövőben pedig feloldják az országot sújtó szankciókat. Az Irán és a hatok - az ENSZ BT öt állandó tagja és Németország - közötti tárgyalások azért vezettek sikerre, mert konfrontáció helyett "építő jellegű interakció" volt a felek között - mondta az elnök.


Az amerikai kongresszusnak és az iráni parlamentnek a következő hónapokban még jóvá kell hagynia a megállapodást. Az amerikai kongresszusi vita különösen érdekes lesz, egyelőre nem látszik, hogy a demokrata pártnak sikerül-e elég támogatót toboroznia.

A vitatott iráni atomprogramról szóló átfogó megállapodás célja annak szavatolása, hogy az iráni nukleáris programot nem használják katonai célokra. E kötelezettségért cserébe a nemzetközi közösség legkorábban 2016-tól, fokozatosan feloldja a perzsa állam ellen hozott gazdasági és pénzügyi szankciókat.

A többek által máris történelmi jelentőségűnek minősített megállapodást tizenhárom évi kölcsönös ádáz vádaskodás előzte meg. A nyugati hatalmak azzal vádolták Iránt, hogy titokban atomfegyverek kifejlesztésén dolgozott, míg a teheráni vezetés tagadta ezt.