Óriási segélycsomag készül a menekültek miatt

Fotó: NurPhoto / Markus Heine

-

Nagy összegű segélycsomagot dolgozott ki a Világbank kezdeményezésére és az ENSZ támogatásával nyolc nyugati ország és az Európai Bizottság a szíriai menekültek libanoni és jordániai befogadásának ösztönzésére – számolt be szombaton a dpa német hírügynökség.


A két közel-keleti országnak 141 millió dolláros hozzájárulást és egymilliárd dollár értékű kölcsönt folyósítanak, és további 500 millió dollárig kezességet vállalnak értük. Az Európai Bizottság mellett az Egyesült Államok, Kanada, Japán, Németország, Franciaország, Nagy-Britannia, Hollandia és Norvégia támogatja a kezdeményezést.


Jim Yong Kim, a Világbank elnöke azt mondta, a Közel-Kelet és Észak-Afrika népeinek támogatására tett, határozott jelzés arra is példa, hogy a nemzetközi közösség képes az összefogásra és a kihívások felvállalására.

A térségben dúló konfliktusok miatt az elmúlt években mintegy 15 millió ember kényszerült otthona elhagyására. Libanon és Jordánia a legtöbb menekültet felvevő országok közé tartozik.

Az új segélycsomag a Világbank és az ENSZ által tavaly októberben elindított menekültügyi kezdeményezés része, amely négymilliárd dollárt tesz elérhetővé a menekültek megsegítésére.