Óriási összegeket ajánlottak fel az ENSZ közgyűlésen

Fotó: MTI/EPA / JASON SZENES

-

Kína 1 milliárd dollárt az ENSZ támogatására, Franciaország 2 milliárd eurót a klímaváltozás ellen.


Kína egymilliárd dolláros alapot hoz létre az ENSZ támogatására - jelentette be Hszi Csin-ping kínai elnök az ENSZ jubileumi közgyűlésén hétfőn New Yorkban. A tíz évre szóló „Kína-ENSZ béke és fejlődés alapot” a világszervezet munkájának támogatására hozzák létre – közölte a kínai elnök.

Kína továbbá nyolcezer katonával járul hozzá az ENSZ békefenntartók készenléti erőihez, és az elkövetkező öt évben száz millió dolláros támogatást nyújt az Afrikai Uniónak azzal a céllal, hogy segítse egy afrikai készenléti erő létrehozásában és válságkezelési képességeinek fejlesztésében.

A kínai elnök az ENSZ közgyűlésén mondott beszédében hangsúlyozta: a második világháború következményeiből tanulnia kell a világnak, hogy a múlt hibái ne ismétlődjenek meg.

Kína sohasem fog hegemóniára törekedni, nem fog terjeszkedni és nem fog létrehozni befolyási övezetet - hangsúlyozta Hszi, és a világ országai közötti egyenlőséget, kölcsönös együttműködését, és egymás területi egységének tiszteletben tartását sürgette. Hozzátette, a szuverén országok belügyeit - hasonlóképpen területi egységüket - tiszteletben kell tartani.


Francois Hollande

Az év végi klímacsúcsnak otthont adó Franciaország 2020-ig kétmilliárd euróval növeli a klímaváltozás elleni küzdelemhez való hozzájárulását – jelentette be az ENSZ-közgyűlés általános vitáján hétfőn New Yorkban Francois Hollande francia elnök.

Hollande elmondta, hogy Franciaország a közös európai értékek alapján kész a válságövezetekből érkező menekültek befogadására, de hangsúlyozta, hogy a világnak ki kell vennie részét a probléma kezeléséből és nagyobb támogatást kell nyújtania az olyan nemzetközi szervezetek működéséhez a Szíriával szomszédos országokban, mint az ENSZ menekültügyi főbiztosának hivatala, vagy a Világélelmezési Program.

Leszögezte, hogy ahogy Barack Obama szerint, úgy szerinte sem lehet része a szíriai rendezésnek a „diktátor” Bassár el-Aszad elnök, mert az „áldozatok és a hóhér” nem ülhetnek le egy tárgyalóasztalhoz. Felszólalása előtt Hollande elnök újságíróknak elmondta: Franciaország kész együttműködni Oroszországgal és Iránnal a szíriai válság megoldása érdekében, de Moszkvának és Teheránnak meg kell értenie, hogy Aszad ebben nem kaphat szerepet. Ugyanezt hangsúlyozta beszédében korábban az amerikai elnök. Putyin viszont továbbra is támogatja Aszadot.


Haszán Róháni

A közgyűlés hétfői ülésnapján felszólalt az iráni államfő, Haszán Róháni is, aki „egységfrontot” szorgalmazott a szélsőségesség és az erőszak ellen az iráni államfő. Haszán Róháni azt is kijelentette: országa kész segíteni a szíriai és jemeni demokrácia megteremtését.


A múlt heti mekkai tragédia miatt Róháni bírálta a szaúdi hatóságok „hozzá nem értését”. A zarándoklaton szaúdi közlés szerint 769 embert tapostak halálra, az áldozatok között 226 iráni állampolgár volt. Más források szerint a halottak száma meghaladta az ezret.