Óriási balhé volt Törökországban

Fotó: AFP / OZAN KOSE

-

Könnygázt és vízágyúkat vetett be péntek este a török rendőrség, hogy átverekedhesse magát az ellenzéki Zaman médiacsoport szerkesztőségénél összegyűlt tömegen, majd megrohamozta az épületet. A több száz demonstráló amiatt tiltakozott, mert egy pénteki bírósági döntés értelmében a lap igazgatását az állam által kinevezett tagokból álló felügyeletre bízták, s ez sokak szerint gyakorlatilag a Zaman állami ellenőrzés alá helyezését jelenti.


A Törökország egyik legnagyobb példányszámú újságja és a hozzá kapcsolódó médiumok a Recep Tayyip Erdogan török elnök legnagyobb politikai ellenfelének számító Fethullah Gülen iszlám hitszónok érdekeltségébe tartoznak.

Gülen ellen január elején pert indítottak a török hatóságok, és azzal vádolják, hogy 2013-ban egy korrupciós botrány kirobbantásával meg akarta dönteni az akkor miniszterelnök Erdogan hatalmát.



A pénteki döntés az angol nyelvű Today's Zaman című lapot, valamint egy hírügynökséget érint, s azzal, hogy ezentúl Ankara nevezi ki a médiacsoport szerkesztőségének és menedzsmentjének vezetőit, tovább szűkül az ellenzéki televíziós csatornák és újságok köre Törökországban. Abdulhamid Bilici, a mintegy 650 ezres olvasottságú Zaman főszerkesztője a szerkesztőség előtt egybegyűlt tömegnek azt mondta, az isztambuli főügyész által meghozott bírósági határozat "a demokrácia fekete napja" Törökországban.

A tüntetők többek között “Harcolni fogunk a szabad médiáért” táblákkal vonultak a szerkesztőség elé, ahol Bilici elmondta azt is, hogy véleménye szerint a szabad médiát nem lehet eltüntetni, ha kell a falakra fogják írni a cikkeket. „A digitális korban egyszerűen nem lehet elhallgattatni a sajtót” - mondta a főszerkesztő.



Egy kollégája pedig a következő írta a Twiterre: “Egy rakás rendőr vonult be a Zamanba, ahonnan kidobtak engem is.” Érdekesség, hogy az újság honlapja elérhető volt szombaton is, ám a rendőrségi akcióról egy szót sem ejtettek.

A török média függetlenségének kérdése nem újdonság, ezért nem is meglepő, hogy a Riporterek határok nélkül nevű szervezet listáján a 180 ország közül a 149-dik helyet érte az ország, amikor a sajtó szabadságának mértékét nézték. Ezek után talán meglepő, hogy a híradások szerint jelenleg is mintegy 30 - főleg kurd - újságíró van börtönben. Persze a török kormány szerint a helyi média a világ egyik legszabadabb sajtója.



Párhuzamos állam kiépítésével vádolják

Az ügy nemzetközi felháborodást váltott ki. John Kerry amerikai külügyminiszter egyik szóvivője pénteken nyugtalanítónak nevezte a lépést. Nils Muiznieks, az Európa Tanács emberi jogi biztosa elítélte a történteket, és úgy vélte, a sajtószabadság nagyon súlyos megsértéséről van szó, s ennek nincs helye egy demokratikus társadalomban.

A Gülen és hívei elleni hatósági fellépés szüntelenül folyik azóta, hogy az Erdogan által alapított Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) tavaly novemberben megnyerte az előre hozott választásokat.

Az 1999 óta az Egyesült Államokban önkéntes száműzetésben élő Gülen korábban Erdogan szövetségese volt, egy ideje azonban legfőbb ellenfelének számít, és úgy tudni róla, hogy jelentős befolyásra tett szert az igazságszolgáltatásban és az államigazgatásban. A török elnök azzal vádolja a befolyásos hitszónokot, hogy "párhuzamos államot" akar kiépíteni a Törökországban.