Orbánnak most lett elege Lázárból

Fotó: MTI / Kovács Tamás

-

Már a Fidesz elnökségében is téma volt, hogy Lázár János miért tesz ironikus-cinikus megjegyzéseket a pártra és vezetőire, köztük Orbán Viktorra is. A pártelnöknek nem tetszik az sem, hogy a miniszter néha már helyette dönt. A Fideszben már kész ténynek veszik, hogy Lázár hosszú távon megpecsételte a politikai sorsát.


Külön napirendi pontként tárgyalta Lázár János közelmúltbeli beszólásait legutóbbi ülésén a Fidesz elnöksége. A Miniszterelnökséget vezető miniszter vagdalkozásairól információink szerint Kövér László kezdeményezett vitát. A házelnök megengedhetetlennek nevezte, hogy Lázár és korábbi jobbkeze, az október elején lemondott Giró-Szász András kommunikációs államtitkár a párton és a kormányon belül is „mindenkinek nekimennek”, ez ugyanis szerinte széthúzást és belső feszültségeket okoz a nyárra ismét összekovácsolódott szervezetben.

Tavaly decemberben hasonló, szintén Lázár által indított beszóláshullám okozott repedéseket a Fidesz belső egységén. A pártban korábban elképzelhetetlennek számító nyilvános üzengetéseket a miniszter akkor egy Kövérnek és Pokorni Zoltánnak címzett fenyegetéssel indította el, azt állítva egyúttal, hogy a háttérbe szorulásukat elviselni képtelen „veteránok” állnak az őt, Rogán Antalt, Habony Árpádot és Giró-Szász Andrást érintő botrányok mögött.

Lázár stílusát és csipkelődéseit Kövér azóta többször is szóvá tette az elnökségi ülésen, de Orbán Viktor rendre azzal intette le, hogy bár „valóban nem jó, hogy a miniszter mindenkibe beletörli a cipőjét”, közben annyit dolgozik, hogy belefér, mert „több a haszon, mint a kár”.

A házelnök mostani felvetését információink szerint viszont már a miniszterelnök is elgondolkodtatónak nevezte. Sőt, epésen meg is jegyezte, hogy kezdi zavarni, hogy a miniszter „nem bír a vérével” és őt magát sem kímélte az elmúlt időkben.

Áprilisban Lázár egy parlamenti felszólalásával szúrt oda Orbánnak, amelyben arról beszélt, hogy az állami pénznek semmi keresnivalója a profi sport finanszírozásában, az október 1-i kormányinfó tájékoztatón pedig azt mondta: „Szerény és rövid politikai pályafutásom alatt azt tanultam meg, hogy két dologhoz ebben az országban mindenki ért, az egyik a futball, ennek számos kormányzati intézkedésben meglátni a nyomát.”

Ez utóbbi tájékoztatón Lázár a korábban sem kímélt riválisát, a Miniszterelnöki Kabinet élére kinevezett Rogán Antalt is kiosztotta. Nem is egyszer: az előbbi gondolatmenetét folytatva a kormányzati kommunikációt is olyan témának nevezte, amelyhez mindenki ért és amiről mindenkinek van véleménye. Később propagandaminisztériumnak nevezte Rogán új tárcáját, a kormányzati kommunikációért addig felelős Giró-Szász Andrást búcsúztatva pedig azt mondta: „az elmúlt öt évben, ha gond volt a kormányzati kommunikációval, akkor András beugrott. Eddig erre kétszer volt szükség, és nem zárható ki, hogy harmadjára is szükség lesz rá.”



Ugyanezen a kormányinfón egyébként a távozó Giró-Szász is kiosztott pár verbális sallert: a fideszes Gulyás Gergelynek egy kormányzati kommunikációt bíráló nyilatkozatára úgy reagált, hogy „a tapasztalatlanság és a tudáshiány együtt siralmas, főleg akkor, ha az átlátóképesség hiányával párosul”.

Giró-Szász beszólását az elnökség előtt Kövér szintén megengedhetetlennek nevezte, és javasolta, hogy az elszabadult hajóágyúként viselkedő párost valamilyen módon regulázzák meg.

Bár az ülésen erről végül is semmilyen döntés nem született, a helyzetet és a miniszterelnököt jól ismerő forrásaink szerint Orbán Viktornak tényleg elege van az egyre több fejfájást okozó Lázárból. A kormányzati kommunikáció leválasztása a Miniszterelnökségről e magyarázatok szerint egyértelműen nemcsak a hatékonyságnövelésről és Rogán Antal felemeléséről szólt, hanem Lázár hatalmának megnyirbálásáról is.

A kormányfő forrásaink szerint több alkalommal is panaszkodott arról, hogy a Miniszterelnökség vezetője túlságosan a fejére nőtt. A beszámolók szerint vicceskedve azt szokta visszasírni, hogy amikor 2010-12 között Varga Mihály vezette a Miniszterelnökséget, minden döntés előtt kapott egy szépen kidolgozott A és B verziót, pontosan körülírva, hogy melyiknél mi várható. 2012 óta azonban „nem győz rohanni Lázár után”, aki sok esetben, mire ő észbe kapna, már el is döntött egy-egy kérdést helyette.

A miniszter megítélésének az sem tett jót, amikor szeptemberben a lemondásával fenyegetőzött és a nyilvánosság előtt (is) szabott feltételeket a miniszterelnöknek Rogán Antal kinevezésével kapcsolatban. Ezt rajta kívül eddig nagyon kevesen merték megtenni, és forrásaink úgy vélik, ez hosszú távon Lázár sorsát is megpecsételte.