Orbán Viktor örül Irán visszatérésének

Fotó: MTI/MTVA / ABEDIN TAHERKENAREH

-

A magyar miniszterelnök az első alelnökkel találkozott Teheránban.


Új korszak kezdődik Magyarország és Irán kapcsolataiban – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Teheránban, miután megbeszélést folytatott Esak Dzsahangiri iráni első alelnökkel, a két ország miniszterei pedig több kétoldalú megállapodást is aláírtak, például a kettős adóztatás elkerüléséről és a befektetések ösztönzéséről.

A kormányfőt katonai tiszteletadással fogadták az iráni fővárosban, ahová keddig tartó hivatalos látogatásra érkezett. A magyar küldöttségnek tagja több kormánytag, és a politikai egyeztetésekkel párhuzamosan egy magyar üzletemberekből álló csoport is tárgyal Teheránban. Az iráni első alelnökkel folytatott megbeszélés után Orbán Viktor sajtónyilatkozatában örömét fejezte ki, hogy Irán „átvészelte” a szankciós időszakot, és visszatér a világgazdaság és a világpolitika vérkeringésébe.

Esak Dzsahangiri alelnök arra hívta fel a figyelmet, hogy a két ország gazdasági kapcsolatai az elmúlt években jelentősen visszaestek, de biztos benne, hogy a mostani miniszterelnöki látogatás erősíteni fogja a gazdasági együttműködést.