Orbán Viktor, akihez még Angela Merkel sem ér fel

Fotó: VS.hu / Kummer János

-

Három napja Orbán, a borzasztó címmel közölt szerkesztőségi álláspontot – a rohadó rezsimnek nevezett – Magyarországról és a menekültválságról a brit The Guardian. Most pedig a baloldaliként, illetve liberálisként számon tartott lapban Ian Traynor hosszú írásban foglalkozik a menekültkrízissel, amellyel kapcsolatban már a cikk címében felteszi a kérdést: Hogyan old meg Európa egy olyan problémát, mint Orbán Viktor? Arra a következtetésre jut, hogy a magyar kormányfő bevándorlásellenes álláspontja sok más európai vezetőnek okoz rossz érzést, de valójában nem sokat tesznek, hogy letérítsék őt erről az útról. És sokan vannak olyanok is, akiknek tetszik, amit csinál.


Traynor felfigyelt arra, hogy noha az uniós és NATO-tag szövetséges országok vezetők körében nem szokás egymást nyilvánosan bírálni, a múlt héten három elnök is szükségesnek tartotta kifejezni, hogy messze nem áll egy platformon Orbán Viktorral, aki a migrációs válságban egyedülállóan kemény menekültellenes álláspontot képvisel, tízmilliók beözönlésével riogat, pengés kerítést épít, a hadsereget is a határhoz küldi, nem ismeri el a szíriaiakat háborús menekültnek, nem akar muszlimokat látni országában, bűncselekménnyé nyilvánítja a tiltott határátlépést.

A három bíráló közül Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke azt mondta, nem volt keresztényhez méltó Orbántól a nyugati és az iszlám civilizáció közti ellentétet szítani, Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke pedig szintén elhatárolódott Orbántól. De azon túl, hogy egyesek néha rázzák a fejüket vagy befogják az orrukat Orbán jelenlétében, arra kevéssé hajlanak, hogy elkülönítsék a klubban vagy eltérítsék útjáról – ezt egy magas beosztású, névtelenül nyilatkozó EU-tisztviselő azzal magyarázta a cikk szerzőjének, hogy Orbán nem sértett meg egyetlen EU-s törvényt sem.

Hétfőn pedig, amikor Tusk a menekültválság lehetséges megoldásairól fejtette ki véleményét, a kemény biztonsági intézkedésekre, a határok lezárására és a menekültek kívül tartására helyezte a hangsúlyt – a cikkíró szerint éppúgy, mint a magyar kormány.

A szerző ezt a kettősséget észlelte Frans Timmermans, a Bizottság második számú vezetőjének nyilatkozatában is. Ő is a problémás Magyarországra hivatkozott, amikor az európai törvényekről szónokolt, de nem akar szankciókat ellene, mert szerinte azok visszaütnének, Európát gyengítenék, mint Ausztria esetében történt, amikor a szélsőjobboldali Jörg Haider kormányzati szerepe miatt – átmeneti időre – kigolyózták.

Az uniós kormányoktól eltérően az európai pártcsaládok szokták szidalmazni a vetélytársakat. Orbán rendszeresen megkapja a „nacionalista, autoriter, szélsőjobbhoz húzó” titulusokat, de – írja Traynor – a Fidesz fölött ott van pártcsaládja védernyője, az Európai Néppárt fő ereje pedig a CDU, vagyis Angela Merkel kancellár pártja. És bár Berlin és Budapest nem fogja vissza magát, amikor a menekültügyben egymást bírálja (mint a magyar kormányfő mondta, ez a németek problémája), a CDU nem támadja Orbánt, mint annak idején Berlusconit, akinek botrányos miniszterelnöki pályafutása nem kis részben Merkel fellépésének köszönhetően ért véget.

Traynor úgy látja, Európában olyasmi elképzelhetetlen, amit Amerika csinált nemrég Magyarországgal, hogy korrupciót kiáltva kitiltott jó pár kormányzati tisztviselőt. Az unióban szerinte azért sem történhet meg ilyen, mert a vezetők tudják, egy ilyen precedens után az ő országaikkal is megcsinálhatják ezt.

Azt sem sem szabad elfelejteni – hívja fel a figyelmet a Guardian szerzője –, hogy az európai politikusok semmit sem díjaznak jobban, mint a hatalmat és a választási sikert. Ebben pedig Orbán páratlan, írja, még Merkel sem ér fel hozzá, hiszen koalícióban kénytelen kormányozni, míg a magyar miniszterelnöknél nagyobb parlamenti többsége senkinek sincs az unióban. Ezzel a hatalommal Orbán új alkotmány írt, ellenőrzés alá vonta a médiát, kormányhoz hű emberekkel töltötte fel az alkotmánybíróságot, tetszése szerint alakította át a választási törvényt, kigúnyolja liberális demokráciát, a csodálat hangján szól Putyin orosz és Erdogan török elnökről.

És ezzel a cikkíró szerint egyre több csendes tisztelőre talál Közép-Európában és a Balkánon, ahol a vezetők egyre inkább úgy látják, Orbánt követni kell, nem elkülönülni tőle. Sőt, miközben az európai politikában erőre kap a bal- és jobboldali radikalizmus és populizmus, a közép pedig visszaszorul, Orbánban sokan Európa jövőjét látják, és nem egy maradványt a múltból.