Orbán több miniszterét is kritizálta, de leváltani nem fogja őket

Fotó: MTI/MTVA / Koszticsák Szilárd

-

Nem kap elég támogatást a közigazgatás átalakításához. Ezt rótta fel minisztereinek a miniszterelnök a Parlamentben zajló kormányzati konferencián. Az esemény egyik résztvevője szerint minisztercserék nem lesznek ősszel. Már csak azért sem, mert „a menekülttéma még nagyon fut”.


Több minisztert is kissé kellemetlen meglepetésként ért, hogy konkrét adatokkal, számokkal szembesítették eddigi tevékenységét. „A minisztériumukban nem ehhez szoktak” – a maga kissé pikírt módján így jellemezte a parlamentben zajló „kormányzati konferenciát” munkatársunknak az esemény egyik résztvevője.

A rendezvényen a 2010 óta eltelt időszak kormányzati teljesítményét értékelik, illetve a kormányfő a következő három év stratégiájáról beszél majd.

A következő évek kormányzati céljait Lázár János miniszterelnökségi miniszter is szóba hozta a Magyar Hírlapnak adott keddi interjúban. Lázár arról beszélt, hogy nagyjából jövő őszig van lehetőség belekezdeni komolyabb reformokba, mert utána a 2018-as választási kampány időszaka következik.

Egy kormányzati háttérember is arról beszélt korábban lapunknak, hogy Orbán Viktor 2016 őszére adott határidőt, akkorra kell minden, még függőben lévő, politikailag kényesebb ügyet lezárni. Például akkorra kellene 100 százalékos állapotba hozni a most épülő, új kormányzati médiabirodalmat Habony Árpád és Andy Vajna vezetésével.


Nincs is olyan sok idő

Vagyis innen nézve, alig bő egy évvel a választások után már nincs is olyan sok ideje a Fidesznek. Valószínűleg ez is az oka annak, hogy a kormányfő délelőtt – a mostani konferencia egyik résztvevője szerint – kifejezetten kritikus hangot ütött meg. Forrásunk szerint Orbán Viktor leghangsúlyosabb kijelentése az volt, hogy néhány miniszterétől nem kap elég támogatást a közigazgatás átszervezéséhez és modernizálásához.

A téma gyakorlatilag folyamatosan a Fidesz és a kormány napirendjén van. A járások, a kormányhivatalok létrehozásával már az előző ciklusban is komoly változásokat hajtottak végre, de korábban több kormányzati forrás is arról beszélt, hogy Orbán ennek ellenére is elégedetlen a közigazgatás működésével. Leginkább azt kifogásolja, hogy egy sor ügyet még mindig nagyon hosszadalmas, bürokratikus módon tudnak elintézni az állampolgárok.


Egyelőre minden miniszter széke biztosnak látszik


Úgy tudjuk, Cséfalvay Zoltán OECD-nagykövet és Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora is kifejezetten bíráló hangú vitaindítót tartott. Forrásunk szerint Cséfalvay kiemelte a tavasszal született magyar OECD-országjelentés kritikus pontjait. A jelentés a közigazgatást, a magyar szociális rendszert, a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát, az egészségügyet és az oktatást is komolyan bírálta. Patyi András pedig a közigazgatás anomáliáiról beszélt, ezután következett Orbán Viktor már idézett reagálása.

Délelőtt az államreform volt a fő téma, Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács tagja és Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke is előadást tartott. Erre Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter reagált, majd 20 perces vita jött. Ezután Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke beszél „innováció és gazdaság” témában, ezt szintén Varga Mihály reagálása, vita, majd ebédszünet követi.


Mindent visz a menekültügy

Délután Granasztói György miniszterelnöki megbízott és Vukovics Gabriella, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke szólal fel a „Társadalmi folyamatok” című panelben. Ekkor Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter reagál, majd szintén vita jön, végül Matolcsy György jegybankelnök tart előadást, és Orbán Viktor mond összegző beszédet, ezt pedig kérdések és válaszok követik.

Korábban azt is közölték, hogy a minisztereknek beszámolót kell készíteniük erre az időpontra saját minisztériumuk munkájáról, majd Orbán Viktor ezek alapján dönt arról, milyen kormányátalakítást végez szeptember 15-én.

A már idézett kormányzati forrásunk szerint nem várhatóak minisztercserék, legfeljebb 8-10 államtitkárnak kell majd mennie.


„Jelentős kormányátalakításra egy ciklusban egyszer van lehetőség. Ez egyrészt még túl korai lenne, másrészt a menekültüggyel még olyan erősen uraljuk a kommunikációt, hogy szerintem hiba lenne bármivel is elterelni erről a figyelmet”

– mondta forrásunk.

A konferencia nem nyilvános, egyelőre azt sem tudni, hogy a kormány vezetői sajtótájékoztató keretében beszámolnak-e az ott elhangzottakról.