Orbán: Nemcsak Magyarországot, hanem egész Európát védi a kerítés

Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

-

Az illegális bevándorlás bűncselekmény, és Magyarország nem engedi meg, hogy határain bűncselekményeket kövessenek el, ezért a határait és ezzel Európa külső határait is meg fogja védeni – jelentette ki Orbán Viktor kormányfő pénteken Pozsonyban, a visegrádi négyek (V4) miniszterelnöki szintű tanácskozását követő sajtótájékoztatón.


A V4-ek egyöntetűen az Európai Unió által szorgalmazott menekültkvótákkal szemben foglaltak állást.


Elutasítjuk a kötelező kvótákat, mert úgy hisszük, hogy amit az Európai Bizottság javasol, az ellentétes az önkéntességnek az Európai Tanács által képviselt elvével

– mondta Robert Fico szlovák miniszterelnök.


A találkozón Francois Hollande francia elnök is részt vett, aki egyetértett a V4-ekkel abban, hogy Európának elsődlegesen a migráció kiváltó okaira kell megoldást találnia. Rámutatott: Franciaország is osztja azt a véleményt, hogy a menekültkvótákat nem lehet a valóságba átültetni, ugyanakkor azon a véleményen van, hogy a kérdés kezelésében az önkéntes alapú szolidaritásnak meg kellene jelennie.

A tanácskozáson az illegális bevándorlás mellett az energiabiztonság és az energiaunió kérdései, Görögország jövője, valamint a végéhez közeledő szlovák és a júliusban kezdődő cseh V4-es elnökség eredményei, illetve célkitűzései is terítékre kerültek.

Az energiaunióval kapcsolatban Orbán Viktor ismertette Magyarország álláspontját, miszerint Budapest támogatja az energiaunió létrehozását, de az energiaár képzésének, illetve az energiaellátás összetételének kérdésében ragaszkodik a nemzeti hatáskör megtartásához. „Ez azt jelenti, hogy mi a nukleáris energiát a jövő energiájának tartjuk, és ebben a körben ez a gondolat egyáltalán nem idegen” – fejtette ki Orbán Viktor.