Orbán két hétig nem is reagált Vida lemondására

Forrás: MTI Zrt. Fotószerkesztőség

-

Vida Ildikó úgy érezte, elfogyott körülötte a levegő. Többször próbált lemondani, Orbán nehezen engedte.


A miniszterelnök még június elején jelezte: szakmai okok alapján nem tudja elfogadni Vida Ildikó NAV-elnök lemondását, azonban személyes és családi okok alapján igen - mondta az MTI-nek Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár.

Giró-Szász azután szólalt meg, hogy kedden Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter nem kis kavarodást okozva bejelentette: a NAV elnöke május 20-án adta be lemondását, és ezt nem fogadta el Orbán Viktor.

Ez ellentmondott a hétfői Nemzetgazdasági Minisztériumi közleménynek, amely szerint Vida május 20-án benyújtotta lemondását, a törvény értelmében a kormánytisztviselők lemondási ideje két hónap, ezért a hétfői nappal megszűnt Vida Ildikó elnöki jogviszonya.

A két hónapból annak kellett volna következnie, hogy Orbán elfogadta Vida lemondását. De nem, Lázár szavai alapján legalábbis nem májusban.

Lázár János azt mondta, Vida tavaly ősz óta többször felajánlotta lemondását, a szakmai okokat a miniszterelnök nem fogadta el. Orbán Viktor arra kérte Vida lldikót, hogy amíg nem alakítják át a Nemzeti Adó és Vámhivatalt, ne hagyja el állomáshelyét. Később viszont elfogadta Vida álláspontját, hogy a NAV átalakításában nem akar részt venni. (Az átalakítási tervekről Vidának nem volt jó véleménye, ez kiderül a kollégáinak írt búcsúleveléből, amelyet a Magyar Nemzet közölt.)

Egy másik különös körülmény, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter sem tudta pontosan, mikor távozik Vida Ildikó, ezt ugyanis sem a NAV akkor még elnöke, sem Orbán Viktor miniszterelnök nem mondta meg neki, holott mindkettővel többször tárgyalt.


Giró-Szász András azt mondta, Vida Ildikó már az „alaptalan amerikai vádak idején felajánlotta a lemondását”, de ezt a miniszterelnök nem fogadta el. A május 20-án benyújtott lemondás viszont lényegében „hatályba lépett.”

Vida távozására egyébként több nyilatkozatban is utalt Varga Mihály illetve Lázár János is, bár Varga a mandinernek adott, és hétfőn (Vida távozásának napján) megjelent interjúban még arról beszélt, töretlen a bizalma Vidában.


- legalábbis így érezte Vida Ildikó. Ezért nyújtotta be lemondását. A Magyar Nemzetnek adóhivatali források azt mondták, Vida



szuverén, egyoldalú és megmásíthatatlan döntést hozott,

amikor május 20-án benyújtotta lemondását a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöki posztjáról Orbán Viktornak.

Vida azért érezte, hogy elfogyott körülötte a levegő, mert az ígéretek ellenére semmi nem lett az életpályamodellből, a NAV átalakítását pedig a kormány a hivatal vezetésének megkerülésével akarta megvalósítani. A lap szerint nem volt jó a viszonya Varga Mihállyal sem, a pénztárgépeken különböztek össze. A kitiltási botrány is szerepet játszott távozásában - Vida maga ismerte el, hogy rajta van a listán, nem mehet Amerikába.

Most Varga Árpád elnökhelyettes vezeti a Nemzeti Adó és Vámhivatalt, míg meg nem találják az új elnököt.