Orbán helyett Gyurcsány volt ma a rádióban

Fotó: MTI/MTVA / Koszticsák Szilárd

-

Minden második hét péntek reggelén Orbán Viktor a Kossuth Rádió egyik vendége, most – mivel a miniszterelnök az előző héten volt ott – Gyurcsány Ferencet hívták meg.


A műsorvezető első kérdése arra vonatkozott, hogy miért akkor ment neki Gyurcsány az MSZP-nek a Figyelőben megjelent interjújával, amikor pár nappal később volt az időközi választás Tapolcán, ahol a két pártnak közös jelöltje volt.


A Demokratikus Koalíció elnöke szerint a Figyelőben nemcsak az MSZP „szürkepénzeiről” beszélt, hanem általában a pártokéról, így a Fideszéről is. A választóknak éppen a pártok korruptsága miatt lett elegük, és ezért is hozott létre egy új pártot. Azért beszélt az újságnak ezekről – mondta Gyurcsány –, mert ő nem taktikus fajta, és nem akar köntörfalazni vagy falazni más pártoknak.

A Jobbik győzelme Gyurcsány szerint a Fidesz rossz kormányzásának köszönhető, hiszen az elmúlt öt évben kétszer akkora lett a Jobbik tábora, mint azelőtt volt. A korábbi miniszterelnök saját felelősségét nem látja ebben, hiszen – utalva Orbán Viktorra – nem ő ült egy polgári körben Vona Gáborral.

A brókerborbotránnyal kapcsolatosan a Fidesz többször is felhozza, hogy még a Gyurcsány-kormány alatt adott a Magyar Fejlesztési Bank hitelt a Quaestornak. A DK elnöke szerint neki ahhoz nem volt semmi köze, nem is tudott róla, valamint szóvá tette azt is, hogy a Kósa Lajost idéző műsorvezető kormánypropagandát folytat.

A közel tízperces teljes interjút itt hallgathatja meg.