Orbán elárulta, akar-e köztársasági elnök lenni 2017-ben

Fotó: MTI/MTVA / Illyés Tibor

-

Távol áll a habitusától az államfői poszt, így erre nem is pályázik. Többek között erről beszélt székesfehérvári látogatásán a miniszterelnök. A menekültekről szóló konzultációról azt mondta: az ügy fontos, nem szabad ellágyulnia az országnak, különben 10 év múlva rá sem lehet ismerni.


„Ha most nem leszünk kemények a menekülteket érintő szabályozásban, a menekültek befogadását illetően, tíz év múlva rá sem fogunk ismerni az országra” – mondta Székesfehérváron Orbán Viktor. A kormányfő a Modern városok program keretében utazott a fejér megyei településre.

A halálbüntetésről „tíz év múlva is vitatkozni fogunk”, a menekültekről hamar lezárulhatnak a viták, mert vége lesz a nemzeti konzultációnak, és megszületik az eredmény. Orbán szerint a menekültekről szóló politikát „elég egyszer elrontani, és a következmények beláthatatlanok”. Azt mondta: „önök is ismerik azokat a nyugat-európai településeket, melyekre a bevándorlás miatt már rá sem lehet ismerni”. Ezt el kell kerülni, ezért fontos, hogy nemzeti hatáskörben legyen a menekültügy, és ezért fontos, hogy „ne lágyuljunk el” – fogalmazott. Azt mondta, „a budapesti kávéházi kultúra része”, hogy hátsó szándékot tulajdonít bárki a konzultációnak, de „ezzel együtt kell élni a magyar politikában”.

A miniszterelnök mindezt a VS.hu kérdésére válaszolva mondta. Arra voltunk kíváncsiak, hogy mennyire állják meg helyüket azok az elemzések, miszerint a Fidesz a menekültkérdéssel és a halálbüntetéssel a kellemetlen ügyekről akarja elterelni a figyelmet.

Egy másik újságírói kérdés arra vonatkozott, Orbán akar-e 2017-ben, Áder János mandátumának lejárta után köztársasági elnök lenni. Azt felelte: távol áll a habitusától az a szerep, amelyet a köztársasági elnöki poszt megkövetel. Az erről szóló híreknek nincs alapjuk – fogalmazott.

Cser-Palkovics András polgármester a város és a kormány közötti együttműködési megállapodás aláírása után arról beszélt, hogy Magyarország történelme során Székesfehérvár magyar kormánytól még nem kapott annyi támogatást, mint Orbán Viktor kormányától. Már a 2013-as, a városban tartott kormányülésen több döntés született a város megsegítésére, ezek vagy már megvalósultak, vagy „megvalósítás alatt vannak”. (Új blokk épült a helyi kórházban, épül az elkerülő út, lesz új jégcsarnok, és épült egy új fűtőerőmű.)

Ezért a mai megállapodás is egy olyan döntés, amely a székesfehérváriak életét jobbá teszi majd. Cser-Palkovics felidézte, hogy a 2010 előtt keletkezett 18 milliárdos székesfehérvári hitelállományt is átvállalta volna a kormány. Cser-Palkovics szerint a mostani megállapodás lényege, hogy javítja a helyi életfeltételeket, hogy minél többen éljenek Székesfehérváron, amely „egy közép-európai szinten is jegyzett város legyen”.

Orbán Viktor szerint Székesfehérvár a rendszerváltás idején egy depressziós város volt, az egyik leggyorsabban összeomló gazdaságú település, de nem sok idő alatt Közép-Európa egyik leggyorsabban fejlődő városává vált, és már ma is nagyrészt élhető, rendezett, fejlett város. Hóman Bálint rehabilitálásával „Székesfehérvárt is rehabilitálták”.

Most új fejlesztésekről döntöttek: a város kórházát tovább fejlesztik (a részletekről még tárgyalnak), egy „oktatási, közösségi, művészeti és sportcampust” hoznak létre középiskolások számára, bővítik a belvárost, és összekötik a már régóta kihasználatlan Zichy-ligettel, a kettőt összekötő utakat a föld alá vezetik. A Fekete Sas patikából egy koncerttermet is létrehoznak.

Orbán szerint már most munkaerőhiány van a településen, így lakásépítési programot indítanak, hogy idevonzzák a fiatalokat. A Velencei-tó turisztikai fejlesztésébe a várost is bevonják. A város határában fekvő repülőteret sport- és üzleti célú repülőtérré fejlesztik fel.

Orbán Viktor március végén Sopronban hirdette meg a Modern városok programot. Ennek keretében mind a 23 megyei jogú városba ellátogat majd, ahol együttműködési megállapodásokat köt majd a helyi vezetőkkel. A miniszterelnök az elmúlt hetekben többek között Egerben és Zalaegerszegen is járt. Az eseményeket rendszerint sajtótájékoztató zárta, amelyeken a korábbiaktól eltérően az újságírók számos kellemetlen témáról is faggathatták a miniszterelnököt.