Orbán: "A jobb élethez való jog nem alapjog"

Fotó: AFP / THIERRY CHARLIER

-

„Hova mennek keddtől a menekülők?” „Vissza” – mondta Orbán Viktor a Bild című német bulvár napilap kérdésére.


„Ezért épít kerítést Magyarország a menekültek ellen” címmel közölt interjút a magyar miniszterelnökkel a Bild című német bulvárlap.


Jövő keddtől, amikor életbe lépnek Magyarországon az új szabályok, a menekülteknek vissza kell menniük, méghozzá oda, ahonnan jöttek – mondta a lap kérdésére Orbán Viktor. Nem a szíriai háborús zónából jönnek, hanem a szomszédos országok menekülttáboraiból, Libanonból, Jordániából és Törökországból, amelyek biztonságosak – fejtette ki. Azért jönnek, mondta, mert jobban akarnak élni, mint a táborokban; nem is görög, macedón, szerb vagy magyar, hanem német vagy svéd életszínvonalra vágynak.


Személy szerint megértem ezt. De egyértelmű, hogy a csak a biztonsághoz és emberi méltósághoz való jog alapjog, a jobb élethez való jog nem

– vélekedett a miniszterelnök, aki a már itt lévők további sorsáról szóló kérdésre úgy válaszolt, „attól tart”, ők Európában maradnak.

Orbán Viktor szerint az EU-nak komoly pénzügyi segítséget kellene nyújtania a Szíriával szomszédos országoknak. Az erről szóló elképzeléseket meg fogják vitatni az unió miniszterelnökeivel – mondta Orbán, aki szerint „ha mindenkit beengedünk, Európa megsemmisül”.
Ő maga személyesen csodálója az iszlám kultúrának, de úgy véli, ha Európa megengedi a kultúrák közti versenyt, a keresztények fognak veszíteni”.

A kormányfő újra elmondta, hogy véleménye szerint a jelenlegi menekültválság nem alakult volna ki, ha Görögország be tudta volna tartani az uniós szabályokat, illetve ha Németország nem dönt úgy, hogy megnyitja a határait. A német döntés miatt a menekülők már nem akarnak regisztrálni, megtámadják a rendőröket, és kitörnek a táborokból – mutatott rá.

Orbán nem fog Angela Merkelhez hasonlóan szelfizni a menekültekkel („nem én vagyok a kedvencük”), és volt a Keletinél, bár nem ment be. A lap együttérzésről feltett kérdéseire úgy válaszolt, hogy befogadna otthonába menekült családot, de csak ha azzal nem arra bátorítaná a menekülteket, hogy jöjjenek Európába. „Jelenleg ez nem tanácsos” – vélekedett, bár hangsúlyozta, hogy a gyermekei és a felesége is részt vesznek a menekülők segítésében.