Ön is használhatja a 18 karátos aranyból készült vécécsészét!

-

Maurizio Cattelan olasz művész alkotása a New York-i Guggenheim Múzeumban lesz látható és használható.


A szobor, amely Marcel Duchamp 1917-es Szökőkútját idézi, a múzeum egyik mellékhelyiségének hagyományos, porcelánból készült vécéjét fogja felváltani, és a látogatók nyugodt szívvel használhatják majd a műalkotássá nyilvánított használati tárgyat – írta az artnet.com.

A Guggenheim közleménye szerint America című alkotásával Cattelan a „műtárgypiac túlcsordultságára” reagál – nem mellesleg ő az egyik olyan ma élő művész, akinek munkái csillagászati árakon kelnek el –, és műve egyfajta szellemes fricska a társadalom azon egy százalékának, amely megengedhet magának ilyesfajta csecsebecséket.


A művész


Nem az én tisztem megmondani az embereknek, hogy milyen jelentést hordoz egy műalkotás, de azt hiszem, hogy ebben a műben meg fogják találni az üzenetet

– mondta a művész a New York Times című lapnak.

A május 4-től látható és használható America a művész első jelentős munkája a Guggenheimben megrendezett 2012-es retrospektív kiállítása óta.

Egy évvel korábban, 2011-ben Cattelan bejelentette, hogy visszavonul a művészvilágtól, ám ez korántsem jelenti, hogy munka nélkül töltötte volna az elmúlt éveket. Pierpaolo Ferrarival közösen készítik a Toiletpaper című művészeti magazint, 2014-ben dokumentumfilmet forgatott magáról, jelenleg pedig a New York-i Frieze kortárs művészeti vásárra készül.