Ömlenek az uniós pénzek, csökken a deficit

Fotó: AFP / JEWEL SAMAD

-

Az uniós pénzek húzzák lefelé a deficitet – derül ki az októberi hiányszámokból.


Megérkeztek Brüsszelből a korábban megakasztott uniós pénzek – ezzel magyarázza a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gyorsközlésében azt, hogy októberben az államháztartás hiánya jelentősen csökkent az előző hónaphoz képest.

A deficit a központi költségvetésben így 816,2 milliárd forint volt október végén, míg egy hónappal korábban még meghaladta az ezer milliárdot (1006,6 milliárdos volt) és az éves költségvetési célt is (107 százalékát tette ki). A tárca közlése szerint az elmúlt hónapban – részben az unióval lezárt vitáknak, részben a 2007–2013-as EU-támogatásiciklus-végi hajrának köszönhetően – 233 milliárd forint érkezett Brüsszelből.

Az NGM továbbra is úgy látja, teljesíthető az erre az évre kitűzött 2,4 százalékos hiánycél. Ebben fontos szerepet játszik, hogy 2014-hez képest mintegy 570 milliárd forinttal nőttek az adóbevételek, amihez hozzájárulnak olyan intézkedések is, mint az online pénztárgépek vagy az EKÁER-rendszer – írja közleményében a nemzetgazdasági tárca.