Olaszország: műkincsek a múzeum romjai alól

Fotó: AFP / FILIPPO MONTEFORTE

-

Több értékes műkincset sikerült kimenteni a romok közül az augusztus 24-i földrengés által romba döntött Amatrice közép-olaszországi városban és környékén – jelentette be a kulturális minisztérium.


Az amatricei városi múzeum romjai alól sikerült biztonságba helyezni Cola dell'Amatrice 16. századi reneszánsz festő egy jelentős alkotását, a Madonna a Kisdeddel és a kis Szent Jánossal című festményt, valamint a 15. századi ötvösművészet három remekművét. Épségben sikerült megmenteni a torinói lepel egy másolatát is az Arquata del Tronto nevű, a földrengésben erősen megrongálódott előváros templomából.

Mindkét kulturális mentőakcióra a lakosság elől elzárt „vörös zónában” került sor, ahol még javában tart a romeltakarítás.

„Immár teljes biztonságban vannak az amatricei múzeum remekművei és az arquatai lepel” – hangsúlyozta közleményében Dario Franceschini kulturális miniszter.