Őket kell legyőzni az üres Groupamában

-

Kihirdette a magyarok és a románok elleni Európa-bajnoki selejtezőkre készülő keretét Lars Olsen, a feröeri fociválogatott dán szövetségi kapitánya.


A feröeri szövetség honlapja szerint a korábbi csapathoz képest két változás történt: Erling Jacobsen és Finnur Justinussen helyett Viljormur Davidsen és Andreas Lava Olsen szerepel az együttesben.

Az F csoport ötödik helyén álló feröeriek jövő csütörtökön lépnek pályára Budapesten a harmadik magyarok ellen, három nappal később pedig a most listavezető Romániát látják vendégül. A két csapat első találkozásának alkalmával, 2014. október 14-én a mieink örülhettek, miután Szalai Ádám 21. percben szerzett góljával 1-0-ra győzött az akkor még Dárdai Pál irányította csapat Torshavnban.

Amennyiben legyőzzük a feröerieket az UEFA által a románok elleni Eb-selejtezőn tanúsított szurkolói viselkedés miatt zártkapussá nyilvánított találkozón, úgy már biztos, hogy a 3. helynél nem végzünk hátrébb a csoportban, és nagy lépést teszünk az automatikus Eb-részvételt érő legjobb csoport 3. hely felé is.

A feröeri válogatott kerete:

kapusok: Gunnar Nielsen (Stjarnan), Teitur M. Gestsson (HB Tórshavn), Tórdur Thomsen (B36 Tórshavn)

védők: Jónas Tór Naes (B36 Tórshavn), Atli Gregersen (Víkingur), Sonni Ragnar Nattestad (Midtjylland), Rógvi Baldvinsson (FC Fredericia), Odmar Faerö (B36 Tórshavn), Viljormur Davidsen (Vejle BK), Gilli Rólantsson Sörensen (AaB Aalborg)

középpályások: Réne S. Joensen (Vendsyssel), Pól Jóhannus Justinussen (NSÍ Runavík), Róaldur Jakobsen (B36 Tórshavn), Kaj Leo í Bartalsstovu (Levanger FK), Christian Lamhauge Holst (Fremad Amager), Sölvi Vatnhamar (Víkingur), Árni Frederiksberg (NSÍ Runavík), Fródi Benjaminsen (HB Tórshavn), Hallur Hansson (Vendsyssel FF), Brandur Hendriksson Olsen (FC Köbenhavn)

csatárok: Klaemint A. Olsen (NSÍ Runavík), Andreas Lava Olsen (Víkingur), Jóan Símun Edmundsson (Vejle BK)