Őket kell legyőzni az Eb-ért - Minden, ami a norvég fociról tudható

Fotó: Getty Images / Paolo Bruno

-

Voltak világranglista másodikok, és volt hosszú nyeretlen sorozatuk is. A '30-as években nagyon ment nekik, aztán 50 évig semmi. Szépíró gólkirály, legendás kommentátor és 34 éves veretlenség - ellenünk.


Nem éppen a legizgalmasabb futballnemzet a norvég, de azért az elmúlt 113 évben csak akadtak érdekességek a skandináv ország háza táján. Az 1902-ben alapított szövetség hat évvel később lett a FIFA tagja, majd 1954-ben az UEFA-hoz is csatlakozott.

Nem meglepő, hogy a válogatott első hivatalos mérkőzését a szomszéd Svédország ellen játszotta, az már annál inkább, hogy ez csak 1908 nyarán volt. A végeredmény 11-3 lett a hazai pályán játszó svédek javára.


A norvég foci első aranykora egybeesett a magyar foci első ilyen érájával: az 1930-as évekre (futball szempontból) mindkét országban szívesen emlékeznek. A norvég válogatott bronzérmet szerzett az 1936-os olimpián, majd kijutottak a két évvel későbbi franciaországi világbajnokságra is, ahol viszont csak egy mérkőzés jutott nekik.

Miként az olimpiai elődöntőben, úgy ezen az egyetlen vb-meccsen is hosszabbítás után 2-1-re kaptak ki az olaszoktól, akik később mindkét tornát megnyerték. (A mostani Eb-selejtezők során Olaszország hazai pályán épp 2-1-re verte Norvégiát.) A norvégok gólját mindkét alkalommal a korszak nagyszerű csatára, Arne Brustad szerezte. De a csapat tagja volt az a Jörgen Juve is, aki 33 góljával máig a nemzeti csapat történetének legeredményesebb játékosa.


Arne Brustad (az álló sor bal szélén), a norvég foci első aranykorának nagyszerű csatára volt


A következő fél évszázad azonban maga volt a kínkeserves vergődés a norvég foci számára. Egyetlen világversenyre sem jutottak ki, klubcsapataik nem rúghattak labdába az európai porondon, azaz a kontinens egyik leggyengébb csapatának számítottak. Néha azért beesett egy-egy váratlan, majd árván virító siker. Ilyen volt Jugoszlávia 3-0-s legyőzése 1965-ben, a franciák elleni 1-0-s siker három évvel később, majd 1981-ben az angolok elleni 2-1-es győzelem az 1982-es világbajnokság selejtezőjében. Ez a mérkőzés (1981. szeptember 9., Oslo, gólszerzők: Lund, Thoresen, ill. B. Robson) azonban nem is az eredmény miatt lett igazán híres, hanem a norvég tévé kommentátora, Björge Lillelien eksztatikus monológjától a lefújás pillanatában:

„Lord Nelson! Lord Beaverbrook! Sir Winston Churchill! Sir Anthony Eden! Clement Attlee! Henry Cooper! Lady Diana! Maggie Thatcher – hallasz engem, Maggie Thatcher?! A fiaitok pokoli nagy verést kaptak! Igen, a fiaitok egy pokoli nagy verést kaptak!”


Norvégul is hallható az eksztázis


Aztán valami történt Norvégiában. 1990-ben kinevezték szövetségi kapitánynak Egil Olsent, és a válogatott soha nem látott tündöklést produkált. A szakember nyolc évig ült a kispadon, ez idő alatt két vébére vezette ki a válogatottat, második alkalommal még a csoportból is továbbjutottak, köszönhetően a brazilok 2-1-es legyőzésének. Ebben az időszakban előfordult, hogy Norvégia a 2.(!) helyen állt a FIFA ranglistáján. Olsen végül az 1998-as vb nyolcaddöntőjében, az olaszok elleni 0-1-es meccsen ült utoljára a kispadon.


Az 1994-es vb-szereplés is megér egy bekezdést. 1-0 Mexikó ellen, 0-1 Olaszország ellen, 0-0 Írország ellen. A csoport végeredménye: 1. Mexikó, 2. Írország, 3. Olaszország, 4. Norvégia – egyaránt 4-4 ponttal. Csakhogy, míg Mexikónak 3-3, az íreknek és az olaszoknak 2-2, addig Norvégiának csak 1-1 volt a gólaránya, így a csoportból egyedüliként kiesett.


Egil Olsen, a norvég varázsló egy 1997-es képen


2000-ben a csapat még kijutott a belga-holland Eb-re, azóta viszont nem sikerült nagy tornára kvalifikálniuk magukat. Ekkor szerepeltek először és utoljára Európa-bajnokságon, és újonc létükre dicséretesen kiegyensúlyozott teljesítménnyel estek ki. Egy győzelem (Spanyolország ellen 1-0), vereség (Jugoszlávia 0-1) és döntetlen (Szlovénia 0-0) volt a mérleg, egyetlen árva góljukat Steffen Iversen szerezte. 2004-ben pótselejtezőn maradtak alul 5-1-es összesítéssel a spanyolokkal szemben, ahogy a 2006-os vb-t is a kapuban bukták el, akkor Csehországgal nem bírtak, oda-vissza 1-0-ra kaptak ki. 2008-ban még az a szégyen is megesett velük, hogy az egész naptári évben nem tudtak meccset nyerni, ami – természetesen – az aktuális kapitány, Age Heraide állásba került.


Ole Gunnar SOLSKJAER

Ole Gunnar Solksjaer a norvég foci történetének egyik legjobb játékosa volt


Az aktuális Eb-selejtezőben a H csoportban egy ponttal csúsztak Horvátország mögé, pedig még vezettek is az utolsó meccsükön Olaszország ellen, de végül mégis kikaptak 2-1-re. Hat meccset nyertek a tízből, és még az olaszok elleni oda-vissza zakó, sőt még a horvátok elleni zágrábi 1-5 is belefért volna, ha a hatodik játéknapon nem játszanak 0-0-t otthon Azerbajdzsánnal. Csak négy meccsen kaptak gólt, de így is összejött nekik tíz, a fele, ugye, egy meccsen. Azaz a védelem sebezhető, igaz, jó támadókra van hozzá szükség.


Jörgen Juve

Író és gólkirály, aki játszott Hitler előtt

Jörgen Juve, a norvég válogatott történetének nem csak legeredményesebb, de egyik legérdekesebb figurája is. Egy kis farmon született, ahol szüleivel és öt másik testvérével élt. Juve csupán 16 éves korában, 1926-ban kezdett el hivatalosan is focizni, és 28 évesen már vissza is vonult. Egyetlen klubban, a Lynben játszott, innen került be a válogatottba, ahol 45 mérkőzésen rúgott 33 gólt! Az 1936-os olimpián ő volt a válogatott csapatkapitánya, és játszott azon a Németország ellen 2-0-ra megnyert mérkőzésen, ami – állítólag – az egyetlen futballmeccs, amit élőben, a helyszínen tekintett meg Adolf Hitler. A vb után visszavonult, majd egy évig edzősködött a Bodö/Glimt, és1948-ban néhány hétig a Molde csapatánál. A jogász végzettségű Juve inkább az írásnak szentelte magát: kezdetben a Dagbladet, majd a Tidens Tegn című napilapok sport rovatának, majd a svéd Norges-Nytt nevű lapnak is munkatársa volt. Emellett szépíróként dolgozott, novellákat írogatott ráérő idejében.

Ami a csapatot illeti, a négy lehetséges pótselejtezős ellenfél közül itt játszik a legkevesebb topligás focista. Az utolsó két selejtezőre nevezett 23-as keretben hét otthon játszó volt, ők a Rosenborgban, a Moldeban és az Odd csapatában rúgják a labdát. A többiek légiósok, svéd, osztrák, holland, angol és német csapatokban. Közülük ketten – a kapus, Rune Jarstein, és a csapatkapitány, Per Ciljan Skjelbred – a Dárdai Pál irányított Hertha Berlinben. A csapat sztárjának kinevezhetnénk a Real Madrid által szerződtetett Martin Ödegaardot, de szerintünk a Rosenborg csatára, Alexander Söderlund jobb játékos nála, és lehet, hogy jobb lesz a 22 éves Valon Berisha is, aki a Red Bull Salzburgban 86 meccsen 15 gólnál jár.

Ami a mieink elleni találkozókat illeti, változatos a kép, de nem túl biztató. A két csapat örökmérlege: 17 mérkőzés, 7 győzelem, 5 döntetlen, 5 vereség, a gólkülönbség 32-19 a javunkra. Ijesztő adat, hogy utoljára 1981 októberében a következő évi vb selejtezősorozatában vertük meg őket (akkor viszont oda-vissza 4-0, illetve 4-1), azóta 9 meccsen 5 döntetlen és 4 vereség a mérlegünk. Utoljára három éve, 2012 novemberében játszottunk ellenük, a Puskásban rendezett barátságos meccsen simán nyertek 2-0-ra.


A norvég keret összérték: 45,6 millió euró
A legértékesebb játékos: Havard Nordtveit (Borussia Mönchengladbach) 5 millió eurós értékkel
(forrás: transfermarkt.de)


KÖVESD A VS SPORTROVATÁT A FACEBOOKON IS!