Ők hamarabb csinálták meg maguknak a rendszerváltást

Fotó: VS.hu / Adrián Zoltán

-

Hazai Attila 2012-ben, negyvennégy évesen lett öngyilkos. Kiadatlan novellái idén ősszel jelentek meg A maximalista című kötetben. A könyv összeállításában segédkező Németh Gáborral Hazai egyediségéről, a rosszullét otthonosságáról, a kilencvenes évek undergroundjáról és fiatal filmesekről is beszélgettünk.


A Hazai Attila Alapítvány az író édesanyjának kérésére jött létre, Garaczi László elmondása szerint azért, hogy a fia neve ne tűnjön el azonnal. Félő volt, hogy enélkül a kezdeményezés nélkül eltűnne?

Nagyjából minden név eltűnik, attól függ, mennyire vesszük szigorúan ezt a fogalmat. Most hatvanadszor ültünk le az Előhívás című sorozatban beszélgetni a Nyitott Műhelyben – elég sokszor beszélgetünk olyan szerzőkről, akik a saját korukban jelentősek voltak, aztán jöttek korszakok, amikor gyakorlatilag nem írták le a nevüket.

De a közelmúltból is lehet mondani ilyet. Mészöly Miklós esetében is nyilvánvaló feszültség van a mostani recepció és a teljesítmény között. Pedig az úgynevezett prózafordulat nem gondolható el Mészöly nélkül, nemcsak azért, mert a fordulatban érvényesnek ítélt hagyomány erős szerzője, hanem mert személyesen is sokat tett érte: volt egy híres bécsi felolvasóest, ahová ő hívta el a Pétereket, Esterházyt, Nádast, Lengyelt, és mutatta be Európának.



Szerintem Mándy is ilyen. Elhalványul az emléke, aztán időről időre felbukkan – most pont megjelent egy kötet róla. De szinte nem is tudunk olyan nevet mondani, akinek a befogadástörténetében ne találnánk ilyen törést. Általában egy-egy népszerű kortárs szerző felől olvasódnak újra a régiek, például közvetlen ajánlás, újrafelfedező gesztus következményeképpen. Térey Szomory-esszéje a Holmiban ilyen erős hívás volt, vagy Tandori már-már missziós kötődése Szép Ernőhöz.

Ezeket a történeteket látva az eltűnéstől való félelem természetes Hazai Attila esetében is. Ha az a kérdés merül fel, hogy műveinek radikalitása pusztán irodalomtörténeti érték-e, amit az adott történeti kontextus magyaráz, vagy „abszolút érték”, szerintem az alapítvány nélkül is meglett volna az esélye, hogy újraolvassuk, mint ahogy Hajnóczyt is fölfedezi magának minden generáció. Mindig vannak olyanok, akik magukra ismernek abban a beszédmódban, abban az életgesztusban, ami ott van a művek mögött. De folyamatosan ébren tartani egy szerző recepcióját – az munka, az nem megy magától, azt valakik csinálják. Vagy azért, mert megszállottan szeretik, vagy azért, mert erkölcsi kötelességüknek érzik. Jó esetben, mint most, a kettő egyszerre van.


Hazai Attila


Mi az, amit Hazai tudott, vagy ő tudott a legjobban a mai írók közül? Mi tette különlegessé a szövegeit?

Nagyon nehéz megragadni, jellemző, hogy a róla szóló szövegek nagyon ritkán analitikusak. Hazai felmondott egy konszenzust, ami egyrészt a mondatkultusz, másrészt egyfajta magától értődő humanizmuseszmény jegyében rajzolta ki a magyar irodalom térképét. A szövegei vállaltan esendő, nem különösebben cizellált mondatokból állnak, a hősei pedig a lehető legélvetegebb és legamorálisabb módon viszonyulnak a létezéshez, miközben moralizálnak. Már az is fordulat, hogy képes vagyok reflektálatlanul „hősökről” beszélni, miközben éppen a Hazait megelőző tíz-húsz év nagyon erősen arra mutatott rá, hogy az irodalom szöveg, textus, konstrukció. Ezt persze Attila is tudta, rafinált egyszerűség az övé. Tudja, milyen eszközökkel nem játszik, hiszen néha éppen a túljátszással semmisíti meg őket.

De szerintem a Hazai-próza a legérdekesebb tulajdonsága, és ez most is megvolt, mikor ma reggel újraolvastam a könyvet, hogy váratlan, hogy meglepetéseket okoz. Az embernek bizonyos olvasottság után kialakulnak a reflexei: elkezdek olvasni egy szöveget, és hamar tudom, hogy mire játszik, mik a technikái, milyen érzelmeket vár tőlem. Attila szövegeit elkezded olvasni, és állandóan meglepnek. Már-már ráállnál valami fogyasztási algoritmusra, mikor egyszer csak kisiklik, és valami egészen mást csinál. És akkor röhögsz, vagy megrendülsz egy pillanatra. Hátrahőkölsz. Annál rejtélyesebb, hogy ez akkor is megtörténik, ha már olvastad korábban. A meglepetés ugyanis nem az információhiányból, aztán az információ megszerzéséből származik, máshogy csinálja.



Sokszor kiemelik Hazaival kapcsolatban, hogyan írta le a rendszerváltás körüli, utáni Budapestet. Otthonos vagy inkább idegen volt neki ez a város?

Egyszerre mindkettő. Én nagyjából tíz évvel vagyok nála idősebb, de az egész baráti körét ismertem, lógtam is velük. Számomra vonzó és hiteles szubkultúrát növesztettek maguk köré, ami az öltözködésen át a beszédtempón keresztül a humornak egy sajátosan bágyadt formájáig sok mindenből állt össze, berendezték maguknak ezt a különben otthontalannak tűnő várost. De ez egy ismerős otthontalanság. A nyolcvanas évek underground szubkultúrája, ahonnan ez jön, pont ilyen volt. Az emberek elmentek Flashre, Balatonra, Sziámira, URH-ra, Európa Kiadóra, hogy jól érezzék magukat rosszul. Az otthontalanság érzetében a rosszul-lét otthonossága tárult föl.

Mennyiben volt folytatása a Hazai-féle szubkultúra a nyolcvanas évek egyre inkább kanonizált alternatív nyilvánosságának, szubkultúrájának?

Része is volt, a fiatalabb zenekarok, az I Love You, a Pepsi Érzés, a Hazai Ízek – Hazai az utóbbi kettőben volt érintett – egyértelműen levezethetők abból a zenéből. Csak talán a harcossága már nem volt meg, számukra nem volt komolyan vehető a politikai underground fölháborodott hevülete, csak a természetes kívülállásnak, a passzív rezisztenciának volt valamiféle melankóliája.



Kik voltak még benne a Hazai-féle szubkultúrában?

Reich Péter filmrendező, Pohárnok Gergő, aki világhírű operatőr lesz lassan. Unoka Zsolt pszichiáter, aki az I Love You énekese volt, Déri Miklós fotós, zenész, Konrád Miklós történész. Hosszan lehetne még sorolni, de akiket megneveztem, ha jól tudom, ma is tartják egymással a kapcsolatot.

Mik a meghatározó szövegei, saját magáról hagyott lenyomatai ennek a körnek?

Nyilván ott vannak az említett zenekarok dalszövegeiben, és persze Attila írásainak állandó szereplői ennek a szubkultúrának a jellemző figurái. A Budapesti Skizó felsorolásszerűen is említ neveket, de ugyanők a Cukorkékség című filmben is fölbukkannak. Az is erős állítása szerintem a Hazai-műveknek, hogy a kultúra valami nagyon személyes dolog, csak így lehet hitele, a személyessége révén.



Az a fásultság, kiábrándultság, ami a Cukorkékség vagy a másik film, a Rám csaj még nem volt ilyen hatással figuráit meghatározza, mennyire volt jellemző Hazai életére?

Abszolút, a Rám csaj... ebben az értelemben gyakorlatilag dokumentumfilm, ezek az emberek így viselték az életet, ahogy ott látjuk.

Az irodalmi nyilvánosságban mi volt a fontosabb, Hazai írói életműve, vagy ebben a szubkultúrában betöltött kultikus szerepe?

Az „irodalmi nyilvánosság” számára ez a szubkultúra nem létezett, a maga közvetlenségében csak Attila barátai ismerték ezt a világot. Akik az írásokból ismerték meg, azok számára láthatóan fölkavaró volt, vagy inkább irritáló. Ez a világkép a tizenöt-húsz évvel korábban született embereknek idegen volt, taszító. Sokan nem vették azt, hogy e mögött másfajta gondolkodás, tapasztalat, műveltség van, egyáltalán, hogy bármiféle meggondolás, másfajta ízlés és műveltség van mögötte. Hajlamosak voltak nettó dilettantizmusnak olvasni ezeket a szövegeket, vagy jobb esetben modorosságként, lejárt szavatosságú, epigon polgárpukkasztó gesztusként.


Németh Gábor interjú


Az idősebb, befutott írók közül Csaplár Vilmos az egyetlen kivétel, ő komolyan vette és értette, talán azért, mert egész életében és művészetében következetes radikalizmussal kereste az érvényes, aktuális gesztusokat. A többiek mintha csodabogarat néznének messziről – ha az ilyesmi tekintetben van jóindulat, akkor annyi jóindulat volt bennük.

A rendszerváltás mennyiben hozott valódi változást ezeknek az embereknek az életében-világlátásában? Mert a filmek alapján nemigen.

Hamarabb kezdték el. A szubjektív rendszerváltásról beszéltem eddig, ahhoz képest az objektív nem volt annyira fontos. Ma szokás felemlegetni a dicső, euforikus ’89-es évet. Én nem láttam eufóriát, és rájuk sem volt jellemző, mert már berendezkedtek valahogy. A szkepszisük nem változott. Megvolt az öröm, hogy valami izgalmas történik, és csak jobb jöhet, elmennek ezek a rosszarcok a hülye mondataikkal és a három zsírhurkával a tarkójukon. Csak az a rezignáció nem volt még sejthető, aminek révén később fölismertük, hogy oké, az oroszok kimentek, de a magyarok itt maradtak.


hazai attila

A Hazai Ízek koncertplakátja


A kudarc vagy beteljesületlenség alapélménye ennek a körnek vagy Hazainak?

A körnek nem, és nincs is okuk rá, mert a maguk módján a legtöbben sikeresek lettek. Attila is sikeres volt, kezdetben egy szubkultúra kulcsfigurája, aztán például a legtekintélyesebb írószövetség alelnöke lett. Csomóan szerették, és a nemzedéktársai meg a fiatalabbak közül sokan fontosnak tartották, amit csinál, mégis egyre komorabb volt, úgy érezte, mégse fogadták be, vagy nem értik, mit akar.

Ennek mi lehetett az oka? Kapott visszajelzéseket, amelyek az irodalmi kanonizáció lépcsőit is jelentették.

Nem tudom. Kapott rossz kritikát is, a 20. század első felében születettek közül alig volt valaki, aki bármire is tartotta volna azt, amit csinált – ez nyilván rosszul esett neki, azt érezte, az írásainak a tömbszerű, reflektálatlan elutasítása érdemtelen. Nem is volt szándékosan provokatív, kényelmetlenül érezte magát a polgárpukkasztó szerepében.


Németh Gábor interjú


Mióta a Színművészeti Egyetemen tanít, látott újabb, egy társaságot alkotó, hasonló látásmódot képviselő filmeseket, akik ugyanúgy kialakítottak egy efféle szubkultúrát?

Szokás említeni a Simó-osztályt, de az csak annyiban igaz, hogy ők Simónak, és a vezetőtanáraiknak, Kende Jánosnak és Schulze Évának köszönhetően fel tudtak lépni csapatként, de aztán nagyon másfelé fejlődtek. Homogén esztétikai nézeteket valló csoportot nem látok, úgy, ahogy Pohárnok, Reich, Déri látásmódja, Hazai szövegei, Hecker Peti képei sugalltak valamiféle rokonságot.

2007-ben indított először filmdramaturg osztályt, 2013-ban a másodikat. Mi a legfontosabb, amit meg akar tanítani a hallgatóinak?

Két fontos dolog van. Az egyik azt elviselni, mi több, megtanulni élvezni is, hogy a filmkészítés közösségi létforma. Korlátozni kell az egót, vagy legalábbis a közös vízió szolgálatába állítani. Fontos az erős, személyes ambíció, de a műnek, a kreatív folyamatnak mások hozzájárulását is be kell tudni fogadni. Az egyre tetemesebb teoretikus irodalom ellenére szerintem ez alapvetően gyakorlati tárgy, az embernek mindig újra ki kell találnia az eldobható, egyszer használatos szabályokat. Nehéz ars poetica-szerű állításokat tenni a tanítással kapcsolatban, talán annyit mégis, hogy meg kell próbálni kíváncsinak maradni.



Kik azok a hallgatók, mik azok a filmtervek, akikre-amelyekre ön szerint figyelnünk kell jövőre?

Nem szívesen emelnék ki senkit, de mondjuk a Gothár-osztályban Szilágyi Fanni Domokos Balázzsal forgatott Fehér Farkasa vagy A kamaszkor vége című filmje is figyelemre méltó. Korábbi hallgatóink, Dudás Balázs, Csuja László, Szilágyi Zsófi, Szőcs Petra, Nagy V. Gergő és Zurbó Dorottya most nyertek támogatást az Inkubátor Programban. Hartung Attila Csaba Bálinttal írt Ischler című filmje elég komoly diadalmenetben van a világ fesztiváljain. Szöllősi Barnabás és Szabó Mátyás Határ című munkája Karlovy Varyban aratott sikereket.



Kis Hajni, a most harmadikos rendezőosztály egyik nagyon izgalmas tehetsége fantasztikus dokumentumfilmet forgatott egy időseket gondozó intézményben dolgozó ápolóról, példaszerű alázattal, tapintattal és érzékenységgel, amiben méltó társa volt Gyuricza Mátyás operatőr.

Benkó Tamás pedig, aki szintén a Gothár-osztályba járt, Hazai két novellájából írta és rendezte Ideál című filmjét, amelyet éppen A maximalista bemutatóján láthatott a közönség. Gasztonyi Kálmán, Kovács István Csúszópénz és Betonzaj című filmjeinek írója tegnap vehette át a fiatal tehetségeket elismerő Gundel-díjat. És, hál’ istennek, még hosszan sorolhatnám az ígéretes indulásokat, folyamatosan rettegve, hogy kifelejtem azokat, akiket kifelejtettem.


Kövesd a VS.hu kultúrarovatát a Facebookon!