Ők a legviccesebb nők a világon

-

A miniruhás Amy Schumer elsüt egy viccet az abortuszról, a babaarcú Sarah Silverman ártatlanul magyaráz a zsidók pénzsóvárságáról, egy szőke, kisportolt komika pedig arról posztol Twitteren, hogy milyen kár, hogy az apja haldoklik, és nem az anyja. Az USA-ban ma kezdődik az Inside Amy Schumer című vicces sorozat harmadik évadja, ennek apropóján összeszedtük kedvenc komikáinkat. Remek humoristák ők, akik néha direkt rájátszanak a nemükhöz kapcsolódó sztereotípiák és az általuk elsütött ocsmány viccek közti kontrasztra, néha pedig egyszerűen csak iszonyú vicces emberek, akik történetesen nők.


Laurie Kilmartin

Nem tartozik a legismertebb humoristák közé, de tavaly februárban elég sokan tudomást szereztek a létezéséről, amikor azzal döntögetett tabukat, hogy fergetegesen viccesen közvetítette rákos apja haldoklását a Twitteren. Egyébként ő Conan O'Brien tévéshow-ja monológíró csapatának egyetlen női tagja, és emellett rengeteg stand-up fellépést is vállal Amerika-szerte.



Már elmúlt negyven, amikor véletlenül teherbe esett a mexikói pasijától, akit később elhagyott, mert a fickó megcsalta. Az abortuszról való utólagos fantáziálás és a megcsalatás is remek alapanyagnak bizonyult a stand-up műsorához, anyasággal kapcsolatos tapasztalatait pedig a Shitty Mom című – három másik női szerzővel együtt jegyzett – bestsellerben is megosztotta a közönséggel.

Otthon haldokló tüdőrákos apja utolsó két hetéről gyakorlatilag percről percre tudósított a Twitteren; íme néhány kedvenc posztunk abból az időszakból:


Amíg életben van, nem mozdulok el apa mellől, de közben be kéne festetnem a lenövésemet. A gyilkosság nem megoldás (apáról van szó, nem anyáról). Ötletek?

Figyelem, új követők! Miután apa meghalt, pöcsös viccekkel méregtelenítek majd.

Srácok, egyszerűen arról van szó, hogy most előre gyászolok, hogy majd a temetésen lelazulhassak és jól érezhessem magam.

Anya az előbb azt mondta apának, hogy 'szeretlek, drágám', miközben rálépett az oxigéncsövére, és elzárta a levegőjét. Ez dióhéjban az egész házasságuk.

Amy Schumer

Miniruhájában és magassarkújában kitipeg a színpadra ez a Manhattanben nevelkedett, szőke lány, elsüt egy viccet arról, hogy egy kiskorú fiúval dug, aztán ráeszmél, hogy ez túl durva nyitás volt, és közli: „anyám egy picsa”. Ez pont a 2012-es, Mostly Sex Stuff című egyórás stand-up-felvételének a nyitánya, de Schumer stand-upjai mindig nagyon személyes témákról szólnak meghökkentően szókimondóan, leggyakrabban a rokonai, volt pasijai, a szex és az abortusz kerülnek szóba, de a politikailag inkorrekt poénokat is kedveli, és direkt rájátszik arra, hogy ezek nagyobbat ütnek egy cuki-csini csaj szájából, mint mondjuk Denis Learyéből.



Az elmúlt pár évben felbukkant többek közt A stúdió, a Csajok és a Félig üres egy-egy epizódjában, 2013 tavaszán pedig elindult a saját tévéműsora, az Inside Amy Schumer, ami stand-up bejátszásokkal összekötött, néha egészen bizarrba átcsapó rövid szkeccsekből áll, amelyekben a komika saját maga túlpörgetett változatát alakítja. A most induló harmadik évadban már komoly vendégszereplők is lesznek: többek közt Patricia Arquette, Tina Fey, Paul Giamatti és a Mad Men Pete-je, Vincent Kartheiser ugrik majd be.



Az Inside Amy Schumert máris meghosszabbították a negyedik évadra, de még idén azok is megismerik őt, akik nem néznek Comedy Centralt, mert augusztus végén Magyarországon is bemutatják Judd Apatow Kész katasztrófa (Trainwreck) című új vígjátékát. Ezt Schumer írta, és ő alakítja az elköteleződéstől parázó főhősnőjét is, akit összehoz a sors egy olyan fickóval (Bill Hader), aki miatt talán megéri felülvizsgálnia párkapcsolatokról alkotott nézeteit. Apatow és Schumer kettőse bomba jól hangzik, és akik a South by Southwest fesztiválon már látták, rajongtak érte.



Sarah Silverman

Ő már igazi veteránnak számít, a 90-es évek eleje óta nyomja a stand-upot, és tíz évvel ezelőtt jött ki Jesus Is Magic című, dalbetétekkel és rövid szkeccsekkel dúsított, stand-upos filmje. Silverman annyiban hasonló jelenség, mint Schumer, hogy ő is iszonyú ártatlan kislányfejjel mond ki hajmeresztő dolgokat, de a humora kicsit más irányba megy: ő több társadalmi-politikai vetületű viccet nyom (a rasszista humor ideális terepe!), és szeret ordenáré dolgokkal sokkolni, örömmel emlegeti például az élet fontos dolgai közt a segglyuk-szőrtelenítést.



Saját tévésorozata (Sarah Silverman Program) csak három évadot élt meg, de gyakran vállal filmszerepeket is, amikből kiderül, hogy nemcsak komikaként zseniális, hanem a drámai szerepekhez is van érzéke, remek volt például Sarah Polley Volt egy táncában, ahol egy démonaival küzdő, alkoholista nőt alakított.



A legemlékezetesebb húzása viszont talán a mai napig az a 2008-as videó, amiben dalban vallja be a pasijának, Jimmy Kimmelnek, hogy a háta mögött Matt Damonnal dug (persze a bosszú sem váratott sokáig magára: Kimmel hasonlóan vicces klipben mesélte el, hogy ő meg Ben Affleckkel kamatyol).


Ilana Glazer és Abbi Jacobson

A Broad City tavalyi, első évadát látni kell: a két huszonéves New York-i zsidó lány, akik a sorozat írói és főszereplői, egészen új vonalat képviselnek a csajos sorozatokon belül. A websorozatból kinőtt tévésorozatban közszemlére teszik minden, sokszor egyáltalán nem szexi dilijüket és hiúságmentes kattantsággal ábrázolják a saját magukra gyanúsan hasonlító (még keresztneveiket is megtartották) két kallódó New York-i huszonévest.


Abbi Jacobson és Ilana Glazer


Ilana és Abbi képtelen bármilyen felelősségvállalásra, így a legegyszerűbb munkát (Ilana egy irodában senyved, Abbi takarító egy edzőteremben) sem lehet rájuk bízni, számukra óriási küldetés még az is, hogy mondjuk eljussanak a város egyik pontjáról a másikra, különösen mivel gyakorlatilag folyamatosan be vannak szívva, ami nagyon megnehezíti bármilyen projekt kivitelezését (Glazer bevallotta, hogy a valóságban is minden nap füvezik).



Közben még egy homoerotikus szál is fel-felüti a fejét, Ilana Abbi iránt táplált érzései ugyanis rendre túllépik a barátság kereteit, miközben amúgy heteró, amit Hannibal Buress-szel folytatott románca is bizonyít. Az egész borzasztó életszagú, miközben teljesen őrült, zsigeri és maszatos, az egyetlen probléma vele, hogy a csajok néha még minket is lefárasztanak azzal, hogy folyamatosan keresztbe tesznek saját maguknak. A második évad ilyen szempontból különösen embert próbáló volt, reméljük a harmadikban majd legalább nagy néha jól sül el valami.


Tig Notaro

Ő talán minden idők legszomorúbb komikája, még amikor valóban vicces sztorikat mesél, akkor is olyan komótos, melankolikus stílusban adja elő őket, hogy legalábbis belevegyül valami bánat. Mintha minden történetének az lenne a csattanója, hogy mi emberek szánalmasak vagyunk, nevessünk hát magunkon. Aztán vannak olyan sztorijai is, amik tényleg egyáltalán nem viccesek, de annál szívfacsaróbbak, például, amikor anyja haláláról és a mostohaapjához fűződő, ellentmondásos viszonyáról mesélt. Ez egy negyedórás történet, ami poén helyett oda fut ki, hogy a mostohaapjával együtt sírnak az autóban ülve az anyja temetéséről hazafele menet. Nem kifejezetten térdcsapkodós cucc, viszont nagyon megható, és elgondolkodtatja a hallgatót, hogy hol is vannak a határai annak, amit humornak nevezünk.



Fájdalmasan őszinte: miután 2012-ben mellrákot diagnosztizáltak nála, élő műsorát így indította: „Sziasztok, jó estét, rákos vagyok”. Aznap este nem sokat nevetett a közönség, de Notaro félórás műsora olyan megindító volt, hogy Louis C. K. nógatására belement, hogy kiadják a hangfelvételt.


Az évek során annyi viccet elsütöttem arról, hogy milyen kicsik a melleim, hogy kezdem azt hinni, a melleim meghallották, és az egyik azt mondta a másiknak: "tudod mit? elegem van ebből, öljük meg a nőt!".

Érdemes még tudni róla, hogy ő volt az Inside Amy Schumer egyik írója az első évadban, csinált több rövidfilmet, felbukkant Sarah Silverman sorozatában, a Transparentben és nagyjátékfilmekben, idén pedig két dokumentumfilmet is bemutattak róla (Tig és Knock Knock It's Tig Notaro).


Mindy Kaling

Ő stand-upozott a legkevesebbet a cikkünk szereplői közül, viszont nem sokan mondhatják el magukról rajta kívül azt, hogy Ben Affleck megformálása hozta el számára az áttörést: először akkor figyeltek fel rá a szakmában, amikor egy barátnőjével együtt előadták Matt & Ben című darabjukat, amelyben a Good Will Hunting megszületését dramatizálták viccesen.



Az amerikai Office egyik írója és szereplője lett, nyolc éven keresztül ő alakította Kelly Kapoort a sorozatban, majd 2012-ben elindult saját sorozata, a Mindy Project is. Ebben egy lüke New York-i szülész-nőgyógyászt alakít (abban az évben elhunyt anyukájának a szakmája volt ez), akit elsősorban a saját egója, a testsúlya és a pasik foglalnak le. Nemrég ért véget a harmadik évad, és egyelőre sajnos nem biztos, hogy lesz negyedik is.



Vicces önéletrajzi könyve, az Is Everyone Hanging Out Without Me? alapján úgy tűnik, a valóságos Mindy osztozik a sorozatbeli Mindy személyiségének némely aspektusában, de azért persze az életben sokkal kevésbé tűnik nárcisztikusnak és felszínesnek. Ősszel jön Why Not Me? című második könyve, alig várjuk!


Kövesd a VS.hu kultúrarovatát a Facebookon is!