Obama: nem szabad feláldozni az amerikai értékeket a terrorizmus ellen

Fotó: MTI/EPA / Justin Lane

-

Az elnök Trumpra is utalt, aki szerinte több alkalommal is lekezelően nyilatkozott a muszlim és más kisebbségekről.


Barack Obama szombati rádióbeszédében, a 2001. szeptember 11-i New York-i terrortámadások 15. évfordulójának előtt beszélt arról, hogy nem engedhetik meg, a terrorizmus megossza őket.

Figyelmeztetésével az amerikai elnök nyilvánvalóan Donald Trump republikánus elnökjelöltre utalt, aki több alkalommal is lekezelően nyilatkozott a muszlim és más kisebbségekről, illetve választási kampányában szigorú bevándorlási politikát hirdetett.Obama az amerikai társadalom nyitott, befogadó jellegét emelte ki: a sokszínűség, a tehetségek befogadása, az egyforma és tisztességes bánásmód mindenki iránt, függetlenül fajától, nemétől vagy hitvallásától, tette nagyszerűvé és rendíthetetlenné az Egyesült Államokat.

Obama rádióbeszédében szeptember 11-ét az Egyesült Államok történelme egyik legsötétebb napjának nevezte. Azóta sok minden történt.



Felelősségre vontuk Oszama bin Ladent

- utalt ezzel arra, hogy az al-Kaida egykori vezetőjével 2011. május 2-án pakisztáni területen végzett egy amerikai kommandó. Emellett megerősítették az amerikai belbiztonságot.

Ugyanakkor a 2013-as bostoni maratoni futóversenyen és a 2015 decemberében San Bernardinóban történt merényletekkel összefüggésben elismerte, hogy a terrorfenyegetés nőtt. Ezért folytat küzdelmet az Egyesült Államok Afganisztánban, Irakban, Szíriában és másutt.