Obama megorrolt Putyinra

Fotó: AFP / NICHOLAS KAMM

-

Bírálta a Fehér Ház Moszkvát, amiért az nem vesz részt a csütörtökön kezdődő, kétnapos nukleáris biztonsági csúcstalálkozón Washingtonban.


Ben Rhodes, Barack Obama elnök helyettes nemzetbiztonsági tanácsadója az amerikai külügyminisztérium helyi idő szerint keddi sajtótájékoztatóján azt mondta, "elszalasztott lehetőség" ez Oroszország számára. A világ legbefolyásosabb politikusai, ötvenhat ország államfői és miniszterelnökei, köztük Orbán Viktor miniszterelnök, érkeznek szerdától az amerikai fővárosba, hogy tanácskozzanak a negyedik alkalommal megrendezendő nukleáris csúcsértekezleten.


A tanácskozás mindenekelőtt biztonságpolitikával foglalkozik, de szóba kerülnek gazdasági és klímavédelmi kérdések is. A nukleáris biztonság kérdései között a politikusok megtárgyalják a többi között azt, hogyan lehetne szűkíteni a dúsított urán felhasználását, és hogyan lehetne gátat vetni a hasadóanyagok feketekereskedelmének.

Emellett fontos kétoldalú találkozókra kerül sor. A tervek szerint Obama megbeszélést folytat Hszi Csin-ping kínai államfővel, de - a Fehér Ház keddi tájékoztatása alapján - elhárította a hivatalos négyszemközti találkozót Recep Tayyip Erdogan török államfővel. Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője azt mondta, a török elnökkel Obama "informális találkozót" tart, és Erdogant hivatalosan Joe Biden amerikai alelnök fogadja.

Obama találkozik a Hatok nevű országcsoport (az ENSZ BT öt állandó tagja és Németország) képviselőivel is, akik részt vettek az Iránnal megkötött nukleáris egyezmény tető alá hozatalában. Az első nukleáris biztonsági csúcsértekezletet Obama javaslatára 2009-ben tartották Washingtonban, ezt követte a szöuli és a hágai atomcsúcs.