Obama fordulópontot emlegetett Kubával összefüggésben

Forrás: AFP

-


Mint korábban hírül adtuk, Barack Obama amerikai elnök és Raúl Castro kubai elnök ma találkozik Panamában az amerikai államok csúcstalálkozójának keretében. A találkozó történelmi jelentőségű: Amerika és Kuba ilyen magas szinten több mint ötven éve nem bocsátkozott tárgyalásba egymással.


Már önmagában az is történelmi jelentőségűnek tekinthető, hogy Obama és Castro tegnap, a találkozó nyitóeseményén kezet fogtak, ez az alábbi videón látható.



Az amerikai elnök ma úgy nyilatkozott, hogy az Egyesült Államok Kubával kapcsolatos „politikájának elmozdulása fordulópontot jelent egész régiónk számára. Az a tény, hogy Castro elnök és én, mindketten jelen vagyunk itt ma, történelmi pillanatnak számít”.


Obama már korábban jelezte, hogy az USA készen áll arra, hogy levegye Kubát azoknak az államoknak a listájáról, amelyek támogatják a terrorizmust.