Obama először szólalt meg FIFA-ügyben

Fotó: MTI/EPA/DPA / Sven Hoppe

-

Fontos lenne, hogy a FIFA becsületesen, átláthatóan és elszámoltathatóan működjön - ezt mondta Barack Obama, aki először nyilvánított véleményt, amióta a szervezetnél két héttel ezelőtt kitört a korrupciós botrány.


Obama a Hetek gazdasági csúcstalálkozóján szólalt meg a németországi Krünban. A FIFA tisztségviselői ellen folyó nyomozást nem kommentálta, de mint mondta, „az emberek úgy gondolják, hogy nagyon fontos, hogy a FIFA képes legyen becsületesen, átláthatóan és elszámoltathatóan működni.”


Észben kell tartani, hogy a futball játék, de emellett nagy üzlet és a nemzeti büszkeség forrása is, mondta az amerikai elnök, ezért az emberek biztosak akarnak lenni abban, hogy tisztességesen működik. „Az Egyesült Államok, amely minden világbajnokságon egyre jobban szerepel, szintén biztosítani akarja, hogy az egyre népszerűbb sportot tisztességesen irányítják", jelentette ki.

Obama először szólalt meg, amióta korrupció gyanújával letartóztattak hét FIFA-tisztségviselőt, köztük az alelnököt, Jeffrey Webbet is, aki egyben a CONCACAF, az amerikai labdarúgó szövetség elnöke is volt.