Obama bőrszínével viccelődött az izraeli miniszter felesége

Fotó: AFP / JACK GUEZ

-

Barack Obama amerikai elnök bőrszínével viccelődött a Twitteren Judy Salom Nir Mózesz, Szilván Salom belügyminiszter felesége, majd törölte a bejegyzést, és bocsánatot kért.


„Tudjátok, milyen az Obama-kávé? Fekete és gyenge”– írta egy vasárnapi Twitter-bejegyzésében Judy Salom Nir Mózesz. Több mint hetvenötezer követője közül több százan néhány percen belül elítélően reagáltak, arrogánsnak és rasszistának nevezték. Salom Nir Mózesz ezek után törölte a viccet.


Később több bocsánatkérő üzenetet is közzétett, melyekben elnézést kért a nem megfelelő viccért, és kijelentette, hogy bőrszínükre és vallásukra való tekintet nélkül kedveli az embereket. Egy későbbi bejegyzésében közölte, hogy elsősorban külföldön tartózkodó férjének reakciójától tart annak hazatérése után, és reméli, hogy nem végződik válással ostoba tréfája.

Judy Salom Nir Mózesz tévés és rádiós műsorokat vezető újságírónő korábban már okozott hasonló botrányt egy Facebook-bejegyzésével. 2012-ben izraeli médiaértesülések szerint a palesztinok elleni Felhőoszlop hadművelet idején azt írta: nem lehet békét kötni olyanokkal, akik születésük pillanatától Izrael elleni gyűlölettel táplálják gyermekeiket. Bejegyzése miatt akkor vissza kellett vonulnia az UNICEF-nagyköveti tisztségétől, ahol Izraelt képviselte volna nemzetközi hírességek társaságában.