Nyugdíjba menekülnek az ukrán bírók a vagyonbevallás elől

Fotó: AFP / GENYA SAVILOV

-

Dollármilliók lehetnek készpénzben az ukrán állami tisztviselőknél.


Idén kötelezték először az ukrán bírókat elektronikus vagyonbevallásra. Az újítás bevezetése után több százan kérték nyugdíjazásukat, vagy mondtak fel annak érdekében, hogy megússzák a bevallást.

A kötelező vagyonbevallás része a bírák újraminősítésének, ami a következő hetekben zajlik le Ukrajnában. Az egyik helyi politikai kutatóközpont vezetője azt mondta, a cél, hogy hatékonyabbá tegyék az állami korrupció elleni küzdelmet. A most bevezetendő e-bevallások ugyanis nyilvánosak lesznek, szemben az eddigi, titkos adatokkal. Emellett sokkal bővebb információkat tartalmaznak, mint a korábbi dokumentumok: már nemcsak éves bevételüket és ingatlanjaikat kell bevallaniuk, hanem bankbetétjeikről, készpénzükről és további értéktárgyaikról, például festményekről, ékszerekről is nyilatkozniuk kell az érintetteknek.

Az eddigi adatokból kiderült, hogy sokan jelentős összeget tartanak maguknál készpénzben, főként dollárban. Ez országos jelenségnek számít Ukrajnában, mivel sokan bizalmatlanok a helyi bankokkal szemben. Becslések szerint a lakosságnál készpénzben tartott megtakarítások összege eléri a 10 milliárd dollárt, amiből a 450 fős parlament képviselői megközelítőleg félmilliárd dollárt tartanak maguknál.

Az új szabály a bírák mellett az állami, kormányzati és önkormányzati tisztségviselőkre, parlamenti képviselőkre, ügyészekre és egyéb hivatalnokokra vonatkozik. Az e-deklaráció bevezetése az Európai Unió feltétele volt a vízummentességhez, valamint a Nemzetközi Valutaalap is ehhez kötötte a további hitelnyújtást Kijev számára.