Nyugdíjba megy Bakondi György, a katasztrófavédelem főigazgatója

Fotó: MTI/MTVA / Kallos Bea

-

Április 15-ével távozik Bakondi György az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) éléről. A hvg.hu úgy tudja, hogy Bakondi, aki volt már télügyi biztos, a közszolgálati életpályamodell kidolgozásáért felelős miniszteri biztos és katasztrófavédelmi biztos is, azért távozik, mert nyugdíjba vonul.


Bakondi utódja a szervezet gazdasági helyettese, Tollár Tibor lesz, aki a lap tudomása szerint egyelőre megbízottként veszi át az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság irányítását.

A tábornok, nyugdíjazásáig számos címet és posztot besöpört magának. Bakondi György a Kossuth Lajos Katonai Főiskola határőr szakát végezte el, és Röszkén kezdett el dolgozni; majd 1990-től kilenc éven át a határőrség országos parancsnokának helyettese volt. 2000-ben létrehozták az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot (OKF), és Pintér Sándor Bakondit tette meg a szervezet vezetőjévé, igaz, 2002-ben a szocialisták már le is váltották őt. Menesztése után ügyvédként dolgozott, illetve az UD Zrt. felügyelőbizottságának volt a tagja, és a cég jogi ügyeit is ő intézte.



2010-ben aztán újra az OKF élére került, az árvízi védekezésért és újjáépítésért felelős miniszteri biztosi címet, illetve katasztrófavédelmi biztosi posztot is megkapta. A vörösiszap-katasztrófát követően kinevezték katasztrófavédelmi biztossá is. Ezzel gyakorlatilag ő látta el a MAL Zrt. állami felügyeletét. 2012 végén még egy biztosi címmel gyarapodott: ő lett a télügyi biztos is. A tél néha igen kemény akadályokat gördített elé: a nagy havazás miatt 2013 elején hatalmas közlekedési káosz alakult ki Budapesten, de 2013. március 15-én, a nagy hópánik idején sem volt sokkal jobb a helyzet.

2014-ben ő lett aztán a közszolgálati életpályamodell kidolgozásáért felelős miniszteri biztos is, ezért külön javadalmazásban részesült.

Bakondi a hvg.hu kérdésére, hogy mi lesz a nyugdíjba vonulása után, netán ügyvédként dolgozik-e tovább, nem adott konkrét választ.