Nyomoznak Novák Előd Szabadság téri, kalapácsos akciója miatt

Fotó: MTI / Soós Lajos

-

Nyomozást rendelt el a Központi Nyomozó Főügyészség a fővárosi Szabadság téri szovjet emlékmű megrongálásának ügyében – számolt be az M1.


Novák Előd október 23-án, az emlékműnél tartott sajtótájékoztató után megpróbálta eltávolítani az emlékműről a sarlót és kalapácsot ábrázoló jelképeket. Miután a rendőrök ebben megakadályozták, a jobbikos országgyűlési képviselő egy vésővel és egy kalapáccsal az emlékmű talapzatát kezdte el bontani. Az emlékműben keletkezett károk helyreállítási költsége az ügyészség szerint meghaladja a szabálysértési értékhatárt – tették hozzá.


Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az M1-nek azt mondta: az ügyészség rongálás bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást rendelt el a rongálás kapcsán. „Amennyiben az ügyben országgyűlési képviselőt kell bűncselekmény elkövetésével gyanúsítani, az ügyészség kezdeményezni fogja a mentelmi jogának felfüggesztését” – tette hozzá a szóvivő.