87-en haltak meg Burundiban, amikor lázadók támadtak a kormányerőkre

Fotó: AFP / STRINGER

-

Nyolcvanhét halálos áldozata volt a pénteki összecsapásoknak Burundiban – közölte szombaton a hadsereg.


A kormányerők 79 lázadóval végeztek, rajtuk kívül négy rendőr és négy katona vesztette életét – tudatta Gaspard Baratuza ezredes, a katonaság szóvivője, hozzátéve, hogy 45 embert elfogtak és 97 fegyvert lefoglaltak, miután fegyveresek támadtak meg három katonai objektumot a fővárosban, Bujumburában.


A pénteki támadásokat követően a hatóságok 21 fejbe lőtt ember holttestét találták meg a fővárosban. Szemtanúk szerint volt, akinek hátra kötözték a kezét, és gyerekek is voltak a halottak között, akiket kivégzésszerűen gyilkoltak meg.

Több kerületben az ott élők arról számoltak be, hogy a katonaság még órákkal a támadások után is minden fiatalt begyűjtött, akit az utcán talált, és megölte őket. Egyes forrásokra hivatkozva az AFP francia hírügynökség azt írja, a kormányerők nap közben gyűjtötték össze a holttesteket az utcákról, amelyeket aztán sietősen, még a délután tömegsírokba temettek. Több kerület lakói azzal vádolják a hatóságokat, hogy a kormánykatonák vérengzéseinek bizonyítékait igyekeztek eltüntetni.

Burundiban az váltotta ki a még áprilisban kezdődött erőszakhullámot, hogy Pierre Nkurunziza elnök bejelentette, harmadszor is indul az elnökválasztáson. Tette ezt az alkotmány és az ország békéjét tíz éve szavatoló arushai megállapodásban foglaltak ellenére, amely két ciklus kitöltését teszi lehetővé az államfőnek. A júliusi választást – amelyet az ellenzék bojkottált – Nkurunziza megnyerte.

Az erőszak kirobbanása óta több százan haltak meg, és kétszázezren menekültek el a 10 milliós országból.