Nyer-e Oscart a kilenc esélyes közé jutott Saul fia?

Forrás: Pathé

-

Az Amerikai Filmakadémia kihirdette annak a kilenc filmnek a címét, amelyek közül ötöt jelölnek majd a legjobb nem angol nyelvű filmnek járó Oscar-díjra. A Saul fia többek közt a francia Mustanggal versenghet majd az elismerésért. Elmondjuk, hogyan jutott ilyen messzire egy fiatal rendező első filmje.


Nemes Jeles László rendezését, a Saul fiát is beválasztotta az Amerikai Filmakadémia jelölőbizottsága abba a kilenc filmből álló mezőnybe, amelyből a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára jelölt filmek kikerülnek. Hogy melyik öt filmet jelölik, azt január 14-én jelenik majd be, a többi kategória jelöltjeivel együtt.

Magyar nagyjátékfilm eddig egyszer nyert Oscar-díjat ebben a kategóriában: Szabó István Mephistóját 1982-ben díjazták. A kilences listára legutóbb 2013-ban került fel magyar alkotás, Szász János A nagy füzet című filmje, amely azonban az öt jelölt közé már nem jutott be. Utoljára Szabó Hanussenét jelölték 1989-ben.


Röhrig Géza a Saul fiában


Kiket kell legyőznie?

A kilenc most kiválasztott film teljes listája itt található. A Saul fia eddigi kritikai fogadtatása és elismerései alapján nagyon jó eséllyel indul, ugyanakkor a legjobb idegen nyelvű film kategóriája híresen kiszámíthatatlan.

A legerősebb vetélytársának a francia Mustang tűnik, amely egy könnyen fogyasztható film, és a női egyenjogúsággal foglalkozik, egy olyan témával, amely idén különösen sokat volt terítéken.


Mustang


A Saul fia nemcsak az idei év legnagyobb magyar filmes sikere, világviszonylatban is 2015 egyik legfontosabb filmjéről van szó. Májusban, a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában mutatták be, ahol elnyerte a zsűri nagydíját. Kritikusunk akkor azt írta, a Saul fia „egyetlen fals hangot sem fog, hanem kíméletlenül tárja elénk a szélsőséges bizonytalanság embert próbáló tapasztalatát.”

Nemes Jeles László első nagyjátékfilmje az auschwitzi Sonderkommando egy tagjáról szól. A lágerfoglyoknak ezt a csoportját a nácik arra kényszerítették, hogy segédkezzenek a tömeges pusztításban. Nekik kellett a gázkamrába terelniük a halálra szánt zsidókat, ők takarítottak a halottak után – az volt a feladatuk, hogy minél hatékonyabbá és gördülékenyebbé tegyék a népirtást. A történet főhőse, Saul (Röhrig Géza) a saját, rég nem látott fiát véli felismerni az egyik áldozatban, és elhatározza, hogy a vallási előírásoknak megfelelően fogja eltemetni a fiút akkor is, ha ezzel nemcsak magát, hanem társait is életveszélybe sodorja.


A Saul fia alkotói Cannes-ban


Magyar filmet rég ünnepeltek így a világban

Június 11-i hazai bemutatója óta a Saul fiát Magyarországon már csaknem100 ezren, Franciaországban november 4-i bemutatója után egy hónap alatt kb. 160 ezren látták. Az USA-ban december 18-án mutatták be, nagyon pozitív kritikai fogadtatás mellett.

A világ számos fesztiválján vetítették, a legtekintélyesebb lapok írtak róla lelkendező cikkeket. Ezekben rendre kiemelik a film különös vizualitását, a szűk látóterű, 4:3 arányú képeken ugyanis legtöbbször Saul válla fölül, hozzá közel maradva figyelhetjük az eseményeket. Így a haláltáborok tapasztalata közvetlen, szubjektív, zsigeri élményként jelenik meg. A hazai és külföldi kritikusok azért méltatták ezt a megoldást, mert az alkotók érvényes választ találtak a holokauszt ábrázolhatóságának problémájára, amely hagyományosan művészi és erkölcsi probléma elé is állítja a filmeseket.


Röhrig Géza


A film sorban gyűjti be a fesztiváldíjakat és más elismeréseket. Versenyben van az amerikai Independent Spirit Awardson és a British Independent Film Awardson. A New York-i National Board of Review és a Los Angeles-i filmkritikusok szövetsége szerint ez az év legjobb külföldi filmje, a New York-i filmkritikusok 2015 legjobb első filmjének választották. A brit Sight and Sound folyóirat 168 kritikus szavazataiból összeálló toplistáján az év 8. legjobb filmje lett a Saul fia.

Erdély Mátyás operatőr is több díjat kapott, itthon az év operatőrének választották. A VS-nek adott interjújában azt nyilatkozta, a forgatás olyan erősen hatott az érzelmeire, hogy többször könnyezni kezdett jelenet közben – ilyenkor úgy kellett sírnia, hogy ne mozogjon a kamera.


Saul fia forgatás

Röhrig Géza és Erdély Mátyás a Saul fia forgatásán


Nemes Jelest tárt karokkal várják Hollywoodban

A Saul fia nemzetközi diadalmenete annak is köszönhető, hogy amerikai forgalmazója, a Sony Pictures Classics is bízik a filmben, segítik a fesztiválkörutat, és rengeteg médiamegjelenést intéznek az alkotóknak. Nemes Jeles László rendező a cannes-i siker után szerződést kötött a United Talent Agency ügynökséggel, akik többek között a Coen testvérekkel és Wes Andersonnal dolgoznak együtt. Így Nemes Jelesnek minden esélye megvan, hogy hollywoodi karriert építsen, amelyhez az Oscar-jelöléssel, pláne egy Oscar-díjjal még közelebb kerülne.


Nemes Jeles László; Cannes

Nemes Jeles László a cannes-i díjjal


A rendező a következő filmjét azonban még Magyarországon akarja forgatni. A 20. század elején játszódó történetnek egy fiatal lány lesz a főszereplője. Nemes Jeles nevelődési történetként és thrillerként emlegeti az előkészítés alatt álló filmet, amelynek Naplemente lesz a címe.

Ám mielőtt hozzálátna második nagyjátékfilmje forgatásához, Nemes Jelesnek nagy valószínűséggel még sok díjkiosztón részt kell vennie a Saul fiával. Valószínűleg nem bánná, ha február 28-án ott ülne az Oscar-díjátadón is.


Kövesd a VS.hu kultúrarovatát a Facebookon!