Nyáron már magasabbak lehetnek az árak, mint tavaly ilyenkor

Fotó: RIA Novosti / Alexey Kudenko

-

Banki elemzők szerint gyengültek a fogyasztói árak éves csökkenése felé mutató tényezők és az index, amely egyelőre a fogyasztói árak csökkenését jelzi, egyre inkább közelít az egy évvel korábbihoz képest változatlan árszinthez.


Áprilisban a fogyasztói árak 0,3 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint egy évvel korábban, a márciusi szinthez képest pedig átlagosan 0,4 százalékkal emelkedtek a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője szerint a mostani kilátások alapján a nyári hónapokban már a magasabbak lehetnek az árak, például a feldolgozatlan élelmiszereknél, mint egy évvel korábban voltak. Az üzemanyagoknál is inkább áremelkedés várható az olajárak növekedése miatt, ez pedig szintén emeli az inflációs rátát. A K&H Bank elemzője arra számít, hogy az éves átlagos infláció valamivel nulla százalék felett lehet az idén, decemberben pedig a 12 hónapra visszatekintő infláció mértéke meghaladhatja a 2 százalékot.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint az olajárak emelkedése és a dollár jelentős erősödése miatt az inflációra nézve mérséklődtek a lefelé mutató kockázatok. Hozzáfűzte, hogy az olajárak még így is csaknem 45 százalékkal maradnak el az egy évvel ezelőtti szintjüktől. A szakértő arra számít, hogy októberig 0-0,1 százalék körül mozoghat az infláció, majd az év végére bázishatások miatt 1,8 százalékra emelkedik. Az idei átlagos infláció nulla körül lehet, 2016-ban pedig 2,5 százalékos átlagos inflációval számol.

Az elemző kifejtette, hogy mivel belátható időn belül az infláció nem éri el az MNB által kitűzött inflációs célt, a jegybank tovább csökkentheti, majd a jövő év végéig alacsony szinten tarthatja az alapkamatot. Suppan Gergely arra számít, hogy két lépésben júniusig 1,50 százalékra mérséklődik a most 1,80 százalékos alapkamat.