Nőnek öltözött öngyilkos merénylő robbantott Csádban

Fotó: AFP / BRAHIM ADJI

-

Legalább tizennégyen meghaltak, több mint hetvenen megsebesültek az afrikai ország fővárosában, N'Dzsamenában. Az elkövető nőnek öltözött, burkát viselt. A Boko Haram vállalta magára a felelősséget.


A feltételezett elkövető muzulmán kendőbe burkolt fejét – amelyet letépett a robbanás - , a rendőrség a merénylet helyszínétől nem messze találta meg.

A csádi országos rendőrfőkapitány megerősítette, hogy az öngyilkos merénylő nem nő volt, mint ahogyan korábban hitték, hanem burkába öltözött férfi. A merénylő reggel hozta működésbe a testére erősített pokolgépet a zsúfolt n’dzsamenai bevásárlóközpont bejáratánál, amikor az őt nőnek néző csendőr meg akarta motozni.

A mai robbantás azután történt, hogy június 15-én kettős merényletet követtek el N’Dzsamenában egy rendőriskola és a rendőrkapitányság épülete ellen. A merényletekben – amelyek elkövetését a Boko Haram nigériai szélsőséges iszlamista szervezet vállalta magára – harmincnégyen haltak meg. A hatóságok azóta legalább 60 embert vettek őrizetbe.

A csádi hatóságok a múlt hónapban tiltották be a burka viselését, arra hivatkozva, hogy a támadók így álcázhatják magukat, illetve az öltözék alá rejthetik a robbanószert. Csádban van a Boko Haram ellen harcoló nemzetközi erők és a szaheli iszlamisták ellen küzdő 3000 fős francia haderő főhadiszállása.