Női vízilabda-Euroliga – nem jutott a döntőbe a magyar csapat

-

A bronzéremért játszhat szombaton az UVSE csapata a női vízilabda-Euroligában, mivel az athéni négyes fináléjának pénteki elődöntőjében öt góllal kikapott a tavalyelőtt és tavaly is győztes spanyol Sabadelltől.


A spanyol Sabadell 11-6-ra verte meg az UVSE-Centrált. (A részeredmények: 2-1, 3-2, 2-1, 4-2)


A magyar csapat gólszerzői: Kiss Alexandra 2, Keszthelyi Rita 2, Sikter Diána 1, Szücs Gabriella 1


Az MTI a magyar szövetség beszámolója alapján azt írta, az ötödik percig kellett várni az első gólra, melyet emberelőnyből a spanyolok szereztek. Nem sokkal később Kiss Alexandra egyenlített, a kapus felett ejtette át a labdát. Az első szünet előtt viszont megint létszámfölényben volt az ellenfél, újabb gólt dobott.


A második szakasz sem kezdődött jól, a magyar helyzetek kimaradtak, de aztán két gólt is dobtak, igaz, a spanyolok hármat. Sikter és Keszthelyi volt a gólszerző.

A harmadik szakasz magyar góllal indult, Keszthelyi szépített az eredményen, de még mindig a spanyolok vezettek. Utána egy spanyol gól jött, de mindkét csapat sok hibával játszott. A szakasz spanyol góllal zárult.
A negyedik szakasz elején 7-4-re vezettek a spanyolok, de Kiss Alexandra nagy lövéssel hozta feljebb csapatát. Hamarosan a spanyolok visszaszerezték az előnyt, majd még növelték is azt. Szücs Gabriella is dobott egy gólt, a mérkőzés viszont két spanyol találattal ért véget, így a spanyolok 11-6-ra megverték a magyar csapatot.

A vereség után az UVSE így szombaton a bronzéremért szállhat vízbe az orosz Kirisivel szemben.


Eddig egyszer nyerte meg a legrangosabb európai kupasorozatot a nőknél magyar csapat: a Hungerit-Szentes 1993-ban a BEK-ben bizonyult a legjobbnak. Tíz évvel később a Dunaújváros ezüstérmes lett, emellett hét harmadik és hat negyedik hely jutott a magyaroknak. Az UVSE pénteki veresége nyomán utóbbiak egyike nő szombaton eggyel.