Nitrogénszállító tartályautó és személyautó ütközött az M2-esen

-

Mindkét jármű kigyulladt, a tüzet kora délutánra oltották el. A balesetben egy ember meghalt.


Cseppfolyós nitrogént szállító tartályautó és egy személyautó rohant egymásba vasárnap dél körül az M2-es autóút fóti szakaszán. Mindkét jármű kigyulladt. Egy ember meghalt, a személyautó vezetője annyira összeégett, hogy nem lehetett rajta segíteni - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel. Utóbb kiderült, hogy mindkét járműben csak a gépkocsivezető utazott, a tartálykocsi sofőrje sokkot kapott, de nem sérült meg.

Csámpai Attila tájékoztatása szerint az ütközést követően a tartálykocsi és a személyautó is a vízelvezető árokba csapódott. Az első jelentések szerint a tartály nem sérült meg, de minden eshetőségre felkészülve 100 méteres sugarú biztonsági zónát jelöltek ki, miközben több mint 20 tűzoltó dolgozik az oltáson. A helyszínre érkezett a megyei katasztrófavédelem műveleti szolgálata is.

Csámpai Attila elmondta azt is, hogy a tartálykocsiban 9 ezer liter cseppfolyós nitrogént szállítottak. A tartály leszakadt a vezetőfülkéről, majd oldalára borult, a benne lévő anyag azonban nem jutott a szabadba.



Az M2-es autóút 25-ös kilométerénél történt karambol helyszínén jelenleg az utómunkálatok folynak, ezek akár estig is eltarthatnak. A tartálykocsi tartalmát át kell fejteni, ezután következhet a nehézgépjármű daruval történő kiemelése - magyarázta a szóvivő.


Az autóutat teljes szélességében lezárták, a mentés végéig a forgalmat a rendőrök a szomszédos benzinkút parkolóján keresztül terelik. A megyei rendőr-főkapitányság honlapján olvasható információk szerint Fót felől nem lehet az M2-esre hajtani.

A baleset körülményeit a rendőrség és a katasztrófavédelem is vizsgálja, egyebek mellett iparbiztonsági szemlét és tűzvizsgálatot is tartanak.