NGM: az EU-pénzek és az adóbevételek a deficitet is lenyomhatják

Fotó: MTI/MTVA / Kollányi Péter

-

Jóval magasabb a hiány a tavalyinál, ám a kormány szerint aggodalomra nincs ok, sőt.


Több mint 300 milliárd forint uniós pénz érkezett novemberben – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. Az októberi 200 milliárdos lehívással együtt ez jelentős bevétel, ám a kormány is 500 milliárddal többet fizetett ki a pályázóknak a tavalyihoz képes. Ez a magyarázata annak, hogy a tavalyihoz 713,7 milliárd forinthoz képest jóval magasabb az államháztartás központi alrendszerének hiánya, ám a tárca szerint a 970,7 milliárd mellett is stabilan teljesíthetőek a költségvetés idei célszámai.

Az NGM azt is kiemelte az államháztartás novemberi egyenlegéről szóló gyorsjelentésében, hogy az adóbevételek 665 milliárddal haladták meg az egy évvel korábbit. Ezt az online kasszák és az EKÁER gazdaságfehérítő hatásának tudják be.

Az államháztartás egyenlegét az év első tizenegy hónapjára a központi költségvetés 1038,5 milliárd forintos deficitje és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 45,8 milliárd forintos, illetve az elkülönített állami pénzalapok 22,0 milliárd forintos többlete adja. Az uniós módszertan szerint számított hiánycél az idei év végére változatlanul a GDP 2,4 százaléka, amely – figyelembe véve a bevételek és a kiadások éven belüli eloszlását – továbbra is reálisan tartható, de értéke akár ennél alacsonyabb is lehet – áll az NGM közleményében.