New York után Budapesten mutatják be Robert Capa színes képeit

Fotó: Vs.hu / Hirling Bálint

-

Robert Capa 1941-től rendszeresen, egészen 1954-ben bekövetkezett haláláig dolgozott színes filmmel is. Az átfogó kiállításon 100-nál is több színes fotográfia látható, ennek egy része még Capa életében megjelent ismert képes magazinokban, de többségükkel most először, a Capa Központban találkozhatnak a látogatók.


Síelő napozik a Matterhorn előtt, Zermatt, Svájc, 1950


Kevesen tudták, hogy 1947-től kezdve 1954-ben bekövetkezett haláláig majdnem mindig legalább két fényképezőgépet hordott magával: egybe fekete-fehér, egybe pedig színes filmet fűzve. Az összes háború utáni riportjához készített fekete-fehér és színes fotókat is


Színes képeken örökítette meg többek között Pablo Picassót nyaralás közben, Ernest Hemingwayt vagy épp Ingrid Bergmant és Geogre Sanders színészeket


A fotókat először New Yorkban mutatták be tavaly


A megnyitón jelen volt Colleen Bell, az Egyesült Államok budapesti nagykövete


A kiállításon a világhírű fotográfus több mint száz színes képe – valamint magazinok és kísérőlevelek – láthatók, többségükkel először a Capa Központban találkozhat a közönség


Jeffrey Hunter – A király tengerésze forgatásán, Málta, 1952



John G. Morris, Robert Capa barátja és szerkesztője és dr. Hoppál Péter kulturális államtitkár


John G. Morris fotói is láthatóak a „Valahol Franciaországban – 1944 nyara” című tárlaton, amely Normandiát ábrázolja 1944 nyarán, a D-napi partraszállást követően


Capa in Color, fotókiállítás, Robert Capa, Capa központ, Benkő Imre


Capa in Color, fotókiállítás, Robert Capa, Capa központ

A kiállításon megtekinthető a Capa in Color című könyv is