Nevelt gyerekeit molesztálta, saját csecsemőjét félholtra verte

-


A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szexuális erőszak és életveszélyt okozó testi sértés gyanúja miatt javasol vádemelést egy 33 éves magyarcsanádi férfival szemben, aki a gyanú szerint több alkalommal is molesztálta 6 éves nevelt lányát és 10 éves nevelt fiát. Erről a rendőrség számolt be a honlapján.

A férfi a bűncselekményeket 2014 januárja és novembere között követte el. A gyerekeket 2014 novemberében nevelőszülőnél helyezték el, ezután derült ki, hogy mi történt. A nyomozók a 33 éves H. Zoltánt gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vették.

A férfi 1 éves gyermeke 2015. november 15-én életveszélyes állapotban került kórházba, majd kómába esett. A csecsemő négyhetes korától sokat sírt, ezért a férfi különféle módon rázta, volt, hogy meg is ütötte. A gyermek koponyáját olyan erőbehatás érte, hogy az ütést követően ödéma keletkezett benne.

A rendőrség a nyomozást a napokban befejezte, és az ügy iratait vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek továbbította.