Nettó 200 - Az MSZP óriási fizetésemelési programmal jelentkezett be

Fotó: MTI/MTVA / Soós Lajos

-

Tóbiás József szerint a presztízsberuházásokon látszik, hogy pénz az lenne, csak a szándék hiányzik. A közszféra kapná.


Az MSZP-s Tóbiás József napirend előtti felszólalásában követelt fizetésemelést mindazoknak, akik „az országot működtetik”. Azt mondta, a presztízsberuházásokon jól látszik, hogy az országnak van pénze, csak a kormány szándékával van a baj.

Tóbiás azt mondta, azonnali 50 százalékos béremelést követelnek a szociális szférában, oktatásban, egészségügyben, a rendőröknél, a védelemben és a közigazgatásban dolgozóknál.

A béremelést úgy kell végrehajtani, hogy az érintettek közül mindenkinek legalább nettó 150 ezres fizetése, úgynevezett garantált illetménye legyen, mondta. A felsőfokú végzettségűeknek 175 ezer, az egyetemi végzettségűeknek nettó 200 ezres fizetést követelt a politikus.


Rétvári Bence a kormány nevében válaszolva azt mondta, a Fidesz 1998-2002 között 17 ezerről 50 ezerre emelte a minimálbért, amit a szocialisták a következő nyolc évben csak hetvenegynéhány ezerre emeltek tovább arra hivatkozva, hogy az emelés problémát jelentene a nagy cégeknek.

„Akik a legkevesebbet keresik, azok bérének megemelésében önök soha nem jeleskedtek”, mondta, hozzátéve: az adócsökkentés politikája, amit a kormány visz, éppen erről szól. A pedagógusok béremelésére is csak idén 30 milliárd jut, tette hozzá.