Népszavazás a vasárnapról: most az MSZP ébredt elsőként

Forrás: VS.hu

-

Szepessy Zsolt és Thürmer Gyula kudarca után az MSZP próbálkozik. Az ellenzéki párt nagyon figyelt, hogy kérdésének benyújtásával mindenkit megelőzzön.


Most, hogy Szepessy Zsolt (Összefogás Párt) kezdeményezése után Thürmer Gyula munkáspárti elnök kérdése is elbukott a Kúria előtt, újra megnyílt a lehetőség egy népszavazási kérdés benyújtására. Ez most elsőként az MSZP-nek sikerült – közölte a párt. Az elsőség azért fontos, mert ugyanabban a témában egyszerre csak egy kezdeményezést lehet benyújtani a Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB) , és amíg azt jogerősen el nem bírálják, senki nem adhat be újat.

Thürmer Gyula kérdésével az volt a Kúria baja, hogy az Alaptörvény módosítására irányult, pedig az Alaptörvényt nem lehet referendumon módosítani. Amint a Kúria döntése nyilvánosságra került, az NVB MSZP-s delegáltja, Litresits András máris átadta a párt kezdeményezését a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnökhelyettesének. A párt a rendelkezésére álló dokumentumok alapján jelentette be, hogy ezúttal mindenkit megelőzött, így a vasárnapi nyitva, illetve zárva tartás ügyében kedvező elbírálás után az ő kezdeményezése alapján lehet népszavazást tartani.

Az MSZP kérdése így szól:


Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés semmisítse meg a kiskereskedelmi szektorban történő munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvényt?