Nepál: 80 órát volt a romok alatt, túlélte

Fotó: Getty Images / Omar Havana

-

A mentőalakulatok egy fiatal férfit húztak ki a romok alól élve. Víz és élelem nélkül 80 órát várt a mentésre.


Élve hozott ki kedden egy nepáli-francia mentőcsapat egy 28 éves férfit a nepáli főváros, Katmandu egyik, szombaton összeomlott lakóépületének romjai alól, nyolcvan órával a 7,9-es erősségű földrengést követően.

Risi Khanal víz és élelem nélkül rekedt a romok alatt, közvetlen közelében három holttesttel. A fiatal férfi Katmandu egyik hétemeletes lakóházának második emeletén tartózkodott, amikor megremegett a föld.

A férfi segélykiáltásait csak most hallották meg a mentőalakulatok, így kezdődhetett el a kimentése. A mentőakció öt óráig tartott, a résztvevőknek ugyanis le kellett fúrniuk hozzá.

A Khanalt kiszabadulása után ellátó orvos úgy vélte, a férfi pusztán akaraterejének köszönhette, hogy túlélte a katasztrófát. A férfinak valószínűleg az egyik lába eltörött.

A legfrissebb adatok szerint 5057 ember vesztette életét, és több mint tízezren sérültek meg a múlt szombati nepáli földrengés és az utórengések miatt. Szusil Koirala nepáli miniszterelnök kedden azt mondta, akár tízezer halottja is lehet a pusztító erejű földmozgásnak.