Nemzetközi imanap a papok kiskorú áldozataiért

Fotó: AFP / STEPHEN JAFFE / AFP / STEPHEN JAFFE

-

Megfogadják a kiskorúak védelmében felállított vatikáni bizottság javaslatait a szexuális bűnök megelőzésére, feldolgozására, kivizsgálására


Ferenc pápa nemzetközi imanapot vezet be a papok által elkövetett szexuális visszaélések áldozataiért


Ferenc pápa a papok által elkövetett szexuális erőszak áldozataival találkozott a Vatikánban, és az egyház nemzetközi imanapot vezet be a szexuális visszaélések áldozataiért – jelentette be a kiskorúak védelmében felállított vatikáni bizottság hétfőn.

A pápa két olasz nővel találkozott. Egyikük gyermekkorában, a másik szerzetesnővé való felszentelése után szenvedett el szexuális erőszakot egyaránt egy-egy pap részéről. A nők átadták a pápának az általuk írt könyvet – számolt be Hans Zollner atya a kiskorúak védelmének bizottsága tagja a Vatikáni Rádiónak hétfőn.

A tizenhat fős, egyházi és laikus tagokból álló bizottság a Vatikán honlapján hétfőn megjelent közleményében összegezte az utóbbi egy héten tartott plenáris ülésén született döntéseket. Bejelentették, hogy a bizottságnak hamarosan saját internetes honlapja lesz, amelyen a kiskorúak, fiatalkorúak és a felnőttek védelmében kidolgozott irányelveket közlik. A közlemény kulcsfontosságúnak nevezte az oktatást, vagyis a vatikáni és a helyi egyházmegyék szintjén is végzett felkészítési programokat a szexuális visszaélések megelőzésére és kezelésére. Ezen belül is hangsúlyozta a püspökök erre való felkészítését.

A bizottság nemzetközi imanap bevezetését javasolta, amelynek dátumáról Ferenc pápa dönt. A közlemény megfogalmazása szerint az imanap segíthet a szexuális visszaélések áldozatainak és a visszaélésektől megrendült hívők közösségének „gyógyulásában”, másrészt tudatosítja az egyház lelkiismeretét is.

A Ferenc pápa által felállított és munkáját 2014 tavaszától végző bizottságot Sean Patrick O'Malley amerikai bíboros vezeti. A bizottság tagja volt a brit Peter Saunders egykori áldozat, aki idén februárban kilépett a testületből, arra hivatkozva, hogy a Vatikán keveset tett a visszaélésekkel szemben. A bizottság ezt követően közleményben hangsúlyozta, hogy a katolikus egyház tagjainak erkölcsi kötelességük a tudomásukra jutott szexuális visszaélések jelentése a civil hatóságoknak.